Tádé
2008 március 18. | Szerző: Füleske
Sajnos utolsó este érkezett a hír, bár csak számomra, a Kedves már előző nap tudott róla, de megkímélt még egy napot, hogy a röfim, akivel majd nyolc éve tengettük együtt a napjainkat, már nem vár haza többé. Nagyon hiányzik. Hét és fél évig velem volt, mindig figyelni kellett valakire, gondoskodni kellett valakiről, rengeteg mindent megéltünk együtt, kijártuk az egyetemet, belevetettük magunkat a nagybetűs Életbe… És itthagyott. A hab a tortán, hogy ezt teljesen a szívére vette a Kedves anyukája, akire bízva volt, így végül, mikor megérkeztünk hozzájuk nekem kellett őt vigazstalni, és nem fordítva. Kicsit be is rágtam ezen, hiszen nincs elég bajom anélkül is, de végül is érhető, hiszen azt se tudta, hogy mondja el, majd biztos azt hiszem, hogy miatta… Nem érdekes, ő nem tehetett semmiről, így is nagyon szép hosszú életet élt az én Tádém.
Légy nagyon jó kismalac Tádé a túlvilágon is, az égi uborkamezőkön!
Síelés
2008 március 18. | Szerző: Füleske
Noszóval, méggyüttem, me’ odavótam!! Vágytam már nagyon haza a nagy kujtorgás után, viszont amint megjöttem, szembesülhettem a rámrontó kötelességek garmadájával, ami azért valljuk meg, annyira nem jó érzés. Viszont itthon lenni a Kedvessel az nagyon jó!!
Hol is kezdjem, talán az elején. Két hete pénteken próbáltam mindent elintézni, felgöngyölíteni, hogy ne kelljen azon izgulni, mi is lesz itt nélkülem (amúgy semmi), elmentünk a sílécekért, összerakodtunk, és este hatkor elrobogtunk a kis település művházába, ahova letelepedni szándékozunk, hogy meghallgassuk, hogy hátha történik valami a külterületi telkünkkel. Mondtak sok szépet, és sok kevésbé jót, de a lényeg annyi, hogy talán ősszel már belterületi építési telekkel fogunk rendelkezni. Ennek tudatában aztán másnap a Kedves anyukájához mentünk, és nála töltöttük a hétvégét. Végre eljött a hétfő, reggel elindultunk, hogy végigautózzuk Ausztriát egészen Tirolig, Brixen im Thale-ig.
Ahol ne mondjam minden mező, dombocska zölden virított, csak fenntebb volt némi hó, inkább csak a pályákon, hiszen azt lehet hóágyúzni. Nomondom, nem elég, hogy nem tudok síelni, még elég hó sincs hozzá… Aztán este elkezdett szállingózni, esegetni, és szerda reggelig meg sem állt!! Ekkora szerencsénk hogy lehet?! Talán megkönyörültek rajtam az égiek, látván, hogy enélkül is halál ideges vagyok. Azaz voltam, az első lejtő közepéig, amikor is… Na nehogy nekem rosszra gondoljatok, nem ért baleset, csak a felgyülemlett feszültséget kellett kiadnom magamból egy kiadós sírással, megspékelve erős fejrázással válaszként a “Valami baj van Kicsim?” kezdetű, egyre türelmetlenebb faggatózásra. És túléltem a hetet, sőt azt kell mondjam, élveztem is! És már hírül sem fáradtam el annyira, mint tavaly, állítólag kezdem jól csinálni, ez annak a jele. Szóval gyönyörű volt, talán képet is tudok majd feltenni, sajátot. Csütörökön már egyszer a piros pályára is felmerészkedtem, és aznap aztán olyan csodálatos napsütés kerekedett, hogy felejthetetlen képet mutatott a hegység. A Napocska ezzel jutalmazta, hogy ügyeskedtem :).
Sajnos azért olvadásnak indult a havacska, még egy ilyen kezdőnek is érzehető volt a különbség, de nem bántuk, szombaton még egy hosszabb túrára is rávettek, tele piros pályákkal körbe az 1829 m-es Hohe Salven. Túléltem!! Kezem-lábam ép, és nagyon jól kikapcsolódtunk. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok csinálni, és magamtól soha nem is tettem volna, de a Kedves által ezt is megismertem, sőt büszke is lehetek magamra, mert megcsináltam, hellyel-közzel megtanultam síelni, és már élvezem is!!
Szét vagyok a szóródva :)
2008 február 29. | Szerző: Füleske
No, megint eléggé elmaradtam. Mindez annak köszönhető, hogy mielőtt eltűnök két hétre, valamicskét rendben legyenek a dolgaim. Hát, semmit nem garantálok, de nagyon igyekeztem. Emaitt már másfél hete folyton olyan érzésem van, mint aki tuti elfelejtett valamit. Remélem azért ez nem valami bazi komoly dolog lesz… merthogy elfelejtettem valamit, az borítékolva van, nem is lennék Füleske anélkül :).
Szóval holnap irány a Kedves anyukája, kedélyeskedés, aztán élesben indulás hétfőn. Ausztriába, Tirolba. Azért hó remélem lesz… Majd jövök, és mesélek. Amint hazaestem, rohanok suliba egy hétre. No azt nem várom, de mit lehet tenni, én akartam. Most meg még telek ügyben is voltunk, a belterületbe vonás miatt, ami remélem elég hamar lezajlódik, és végre majd elkezdhetünk építkezni. Szóval program van, meg történés, nem ám punnyadás ezerrel… 🙂 Csak így utazás előtt annyira nem szeretem ezt a “biztosan elfelejtettem valamit, pizsamát, zoknit, fogkefét… raktam be?” érzést. Valami úgyis itthon marad, ez Murphy! (ha egyáltalán így kell írni)
Hétvége…
2008 február 25. | Szerző: Füleske
Otthon voltunk, nálunk otthon a hétvégén, és olyan, de olyan gyorsan elszállt, hogy csak na, főleg, hogy ügyibár sokat is kell utazni. Disznóvágás volt, úgyhogy volt meló ezerrel, de mindeközben egy rakáson voltunk, jól éreztük magunkat. Csak olyan kevés volt!! Alig tudtunk beszélni egy pár szót, komoly dolgokról meg végképp nem. A legcikibb, ami ezt mutatja, hogy felmentünk a húgommal a padlásra valami könyvet kerestünk mindketten a félretett dobozok mélyén, és végül ottragadtunk, és kuksolva a félhomályban beszélgettünk igencsak húsbavágó dolgokról. Nincs minden rendben velük, és olyan rossz volt ezt hallani. Mert okés, hogy én hülye vagyok, de hogy már az ő fejében sem túl tiszta minden… Annyira becsülöm, hogy ki meri mondani, elmondja nekünk is. Csakhát ott is már minden szálában, szolgálati lakandi, bútorokat együtt vettek… Jaj, valami velünk nincs rendjén, a félelem, hogy hátha van jobb, hátha találok még jobbat? El kell gondolkodni dolgokon, igenis, ahogy tegnap olvastam Wass Albertnél, bátornak kell lenni végiggondolni a dolgokat, ott már nem szabad megfutamodni. Csak olyan nehéz….
Álmodtam szombatra virradóra. Este úgy feküdtem le, hogy duzzogtam, hogy megint mi baja a Kedvesnek, megint tök furán viselkedik. Miért nem tudja elmondani, ha baja van. Azt álmodtam, hogy szakítunk, és visszamegyek az exhez, de közben annyira rossz érzés, hogy nem is tudom, mit szeretnék igazán, és így most őt is becsaphatom. De mégis elmegyek hozzá, együtt vagyunk. Aztán valahol összetalálkozom a Kedvessel, látom távolról, Ő rám néz, azokkal az angyalian kék szemeivel, és belémhasít, hogy hogy lehettem ilyen marha, hogy felborítottam mindent. És ekkor felébredtem… Ránéztem a félhomályban, ott feküdt mellettem, velem, megnyugodtam… A fura, hogy nem most álmodtam először ezt, a múltkor még sírtam is álmomban, amikor rádöbbentem a végén, hogy Őt akarom. Álmok…
És mostanában sokat gondolkodtam dolgokon velünk kapcsolatban. Hogy görcsösen ragaszkodom dolgokhoz, mondjad már mi bajod, megkérdem tizenkettedszer is, Ő a plafonon, beszéljél velem… De hiszen itt két emberről van szó! Két emberről, akik alkalmazkodtnak egymáshoz. És Ő, ahhoz képest, hogy egyke gyerek volt, 8 évig egyedül élt, mennyit változott a kedvemért! Akkor igazán én is magamba kell nézzek. Hogy hogyan is viselkedik, amikor fáradt, és olyankor vegyem a lapot, és még ne fárasszam a hülyeségeimmel. Néha nem kell össze-vissza cserfeskednem, néha hallgatni is kell, és azt együtt is jó… Szóval sokat kell még tanulnom róla, megismernem belőle. És ez nem jelenti azt, hogy most megfutamodom, és meg se beszélünk semmit, csak azt, hogy nekem is jobban kell rá figyelnem, és nekem is alkalmazkodnom kell.
No, valami ilyesmi volt ez a hétvége, talán nem volt haszontalan, a sok disznóságon fölül, amit konyhakészre gyártottunk :).
Má’ megint fájok!
2008 február 20. | Szerző: Füleske
Nem tartom magam különösképpen erősnek, az akaraterőmmel is vannak gondok :), a kitartásomról meg már ne is beszéljünk, de hogy ennyire ne legyek eszemnél némi-nemű fájdalom miatt, az már kezd bosszantani. Úgy érzem, minden hónappal egy kicsit rosszabb, és kezd már elég tarthatatlanná válni a dolog, úgymint akár a sírásig terjedő néma szenvedés, amikor igazán semmi más nem létezik a hasamat szurító görcsön kívül, ebben a hónapban masszív hányinger is belépett a kórusba, hogy ne legyen már olyan egyhangú… Imádom ezt a helyzetet amúgy, amikor a 12 éve rég feledésbe merült emlék, úgymint hányás, felhánytorgatása történik a wc falának támaszkodva, nagy nyeldeklés, ha menne, nagylevegő, na az talán, és bízom benne, hogy nem most érkezett el a pillanat a nosztalgiázásra. Szerencsére nem. Ha hétvége lett volna, ledőltem volna, a fájdalom ilyenkor talán még ki is kapcsolt volna, álomba merültem volna, de sok ez a feltételes mód, mert meló van. Azaz lett volna (ugye?!), ha képes lettem volna a magam elé bámuláson kívül mást is prezentálni. Sebaj, végülis fél 11-kor már újra emberi formát kezdtem ölteni. Azért ha legközelebb ellátogatok a nőgyógyász háza tájára, kérdőre vonom, hogy ez teljesen normális, vagy csak az én fájdalomküszöböm ilyen oltári alacsony, mert ha igen, mi lesz a szüléssel? Node, hogy túléltem a délelőttöt, ennek örömére átbattyogtam (ez hány Ty?) a postára tértivevényt venni, meg végre a kütyü is megjött a bérmentesítőbe, de a lényeg, hogy az ügyintéző néni (bocsi, alig lehetsz idősebb) nagyon kedves volt, mosolygott serényen, és ilyenkor jön rá az ember, hogy egy mosoly tényleg csodákra képes, igenis nem szabad fukarkodni vele, ha nem muszály! Üzenem ezt a morózus eladó, pénztáros, ügyintéző és egyéb emberekkel foglalkozóknak, mert igen, lehet mindenkinek rossz napja, csak sajnos tudomásul kell vennünk, hogy ezek a semmitmondó találkozások igenis sokkal nagyobb hatással vannak ránk, mint hinnénk! Szóval: 
!
Csokiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
2008 február 19. | Szerző: Füleske
ez van éppen…
2008 február 19. | Szerző: Füleske
Szóval telnek a napok. És én nagyon hirtelen tudok hangulatilag váltani, elég libelláris is vagyok, aminek nagyon nem örülök, de evvan. Biztosan annak köszönhetően, hogy a ciklusom kicsit érdekesen ketyeg, valahogy nem úgy akarnak történni a dolgok, ahogy kéne, meg szeretném, hiszen már vagy öt napja a “mindjárt megjön” stádiumában leledzek, annak minden örömével! Hálaégnek így viszont elkerülöm a síelést, legalább ezen ne kelljen izgulni, lesz min, asszem!
A hétvégén itt voltak anyáék, nagyon jól elvoltunk négyesben, tényleg kikapcsolt az a másfél nap, ugyanis sajnos vasárnap már reggel hazaindultak. Voltunk kocsit nézni, mert apa arra van most beindulva teljesen, meg vacsizni pénteken, aztán sífelszerelést keresgéltünk Pécsen szombaton. Végül mint terveinkben is szerepelt, egy síbakancsot vettünk, legalább az legyen saját, a lécet majd meglátjuk. Úgyhogy boldog Nordica síbakancs tulajdonos lettem, mostmár kénytelen leszek valami normális, életem féltése nélküli, minimális rettegéssel terhelt síelést elsajátítani. Az egész szombatot az Árkádban töltöttük, hiszen olyan kutya hideg volt, hogy ihajj, így a városnézés majd egy napsütésesebb, barátságosabb tavaszi-nyári időpontra tolódik. Vasárnap palacsintát sütött Nekem a Kedves. Sajna neki is kedvenc elfoglaltsága ez, így le kell mondanom róla, pedig én is szeretem hajigálni a tésztakorongokat. Vígasztalódtam néhány lekváros, kakaós, meg fahéjjas-tejfölös magambagyömöszölésével :). Meg szőttem ezerrel. Nem szőnyeget, meg hálót se, mert lábból is csak kettő van nekem, de gyöngyből virágot, azt igen. Már most olyan 10 órányi munkám, egy tasak gyöngy, meg vagy 5-6 méter drót van benne, és sajnos még közel nincs kész az egy szál harangvirág. És jó lenne, ha hétvégére készen lenne… Gatya felköt. A melóhelyen is mindent szálába kéne állítanom a 2 hetes márciusi kiesés miatt, de sajnos sokmindentől függ a munkám, így elég nehézkes… Meg az egyéb keserű szájízt adó baromságok, amiket el kéne intézni még ebben a két hétben, úgymint levelezős diákhoz papír a volánnál, mávnál, hogy egyáltalán használhassam, meg mint kiderült elcsesztem az adóvisszaigénylésemet a tandíjjal kapcsolatban. Mondjuk oké, nekem is tudni kéne, de lehet, hogy az adott tanulmányi osztályon se ártana tisztába lenni a dolgokkal, hogy halandó polgártárs, ki nem egyéni vállakozó, mi a szarnak kér szmlát, azzal aztán kitörölheti, nemhogy visszaigénylehet. Ugyanis ahhoz igazolás kell, de mindkettőt már nem adhatják ki. Passz. Mindegy, majd ha megyek, megpróbálom személyesen elintézni. Zajlik az élet, és néha annyira jó lenne csak lenni, főzőcskézni, krumplit pucolni, gyümölcsöt szedni, paprikát kapálni, virágágyást gyomlálni, nem gondolni semmire, csakhogy mi legyen az ebéd holnap, és mikor vigyem sétálni a kutyát… Tudom, hogy ezt is megunnám, csak jó rágondolni.
Valentin napi önző-hiszis p. bejegyzés (Nem is szeretem a Valentin napot)
2008 február 14. | Szerző: Füleske
Most nincs kedvem gondolkodni a történteken, az élet mélyebb értelmein, az ÉN életem miértjén és hogyanján, pedig nagyon kéne. Fórumvírus írt nekem, nagyon találó dolgokat, amit ezúton is szeretnék megköszönni, és emésztenem kell a sorait, mert nagyon-nagyon szívenszúró dolgokba talált bele. Gondolkodnom kéne, vagy már csak dönteni? Van bennem egy érzés, egy gondolat, de nem is merem végiggondolni, mert nagyon fáj, azt hiszem, akkor mennem kéne. De attól félek, hogy a hiba az én készülékemben van, és akkor egy életre elveszítek egy olyan embert, akire igenis szükségem van, csak most éppen rossz passzban vagyok. Szóval ezek igen súlyos gondolatok, és közben mégis az motoszkál a fejemben, hogy ez abszurd baromság, és nincs is semmi baj, minden rendben, a gondok azért vannak, hogy megoldjuk őket, együtt. És ha nem is vagyunk teljesen egy hullámhosszon… Mert tény, hogy nem igazán tudok vele kommunikálni, azaz Ő velem nem, nemtom. Merthogy ha látom, valami nem oké, megkérdem, kapcsiból pumpa benne fel, akkor következőre inkább pofa befog, kushad sarokban, mert leugatásra, plafonnézésre szükségem nincsen. Mindegy.
Fáradt vagyok, moziban voltunk tegnap barát-kolléganővel, egész jó kis film volt, csak szomorú volt a vége. Aztán hazaestünk a jó kis fagyos hazaséta után, és Ő vasalt, meg nézte a Dr. House-t. És tiszta pipa volt, mert odamentem, megpusziltam, és így tökre megzavartam az áhitatos tévénézést. És megsértődtem kicsit, dehát érdekes volt bizti, mert nem fejezte be a vasalást, ki se jött velünk teázni a konyhába. Remélem azért nem vette magára vendégünk a dolgot. Meg nemtom én mit tornázok ilyeneken??? Hát kell neki a szabadidő, magány, olvasgatás, tévézgetés, csacsogás nélkül, és nem kéne önzően beletenyerelni az esti sosozatba, amikor én nézelődni, vásárolni, meg moziban voltam a barátnőmmel egész délután. Megint az az önző hisztis picsa vagyok, aki nem szeretnék lenni!!!
Szülinap féle
2008 március 19. | Szerző: Füleske
Próbálok belerázódni a hétköznapokba. Lassan megy. És így tűnik csak fel igazán, hogy nincs velem az, aki hét és fél éve minden reggel mucogott az aznapi uborkaadagjáért. Hiányzik, no! És tegnap a Kedves falta a vacsoránál a medvehagyma leveleket, “akár egy nyúl” felkiálltással, aztán meg ölelgethetett sírtamban, mert már nincs kit figyelni csepegő nyállal, hogy flamolja befelé a salátaleveleket úgy, hogy bárki megkívánná… Szóval fura nélküle.
Amúgy meg 25 lettem. Itt ülök, különlegesnek kéne éreznem a napot, de valahogy most még inkább szomorúság bújkálódik bennem. Majd délután ünneplünk, hiszen dupla ünnep a mai, szülinévnapunk van ugyanis. Vacsi, torta, ajándék…majd jobb kedvem kerekedik tőle remélem.
Oldal ajánlása emailben
X