Kép
2008 január 16. | Szerző: Füleske
Node: ezért se bosszankodok, hanem nézegetem ezt a képet, mert egyszerűen jó. Nem? 🙂
Money, money, money….
2008 január 16. | Szerző: Füleske
Valahogyan nem nagyon van kedvem most itt lenni a munkahelyen. Mennék intézni a dolgokat a városban, aztán haza, ápolni a Kedvest, mert a fejéből alig lát ki a náthától… Pedig én olyan következetesen tömtem vitaminnal…
Tegnap voltunk egy erdésznél apa 50. szülinapi ajándéka ügyében, és leesett az állam. Olyan jó látni, ha valaki így ki tud teljesedni a hobbijában! Okés, tudom, hogy minimálbérből valószínű nem tudná megvalósítani, de akkor is, kitartással, sok munkával, szívvel-lélekkel felépítette, és most nem irígykedve bárkinek megmutatja. No, ezt most tök izigs lehet olvasni, de nem szeretném, hogy véletlenül ne adj Isten idetévedjen, és lelövődjön a poén. Majd ha ott lesz az ideje, leírom a meglepit!
Fáradt vagyok, vagy csak engem is kerülget valami, nem tudom. De most elvágyódom innen. Télleg, tegnap számolgattam. Szóval keresek bruttó x forintot, ennek 38 %-át levonják erre meg arra. Plusz a munkáltató befizet a bruttó után megint sok-sok forintot, azt most nem számoltam. Aztán a pógárnak adnak y forint 13. havi fizetést. Az már jutalom, ugyebár. Ezért a munkáltató kifizeti y forint 140 %-át. Ebből a pógár írd és mondd y forint 47 %-át kapja kézhez, kb a harmadát annak, ami költségként a munkáltatónál szerepel, és kevesebb, mint a felét annak, amit feltüntetnek nagy kegyesen a bércetlimen. HÁT EZ FELHÁBORÍTÓ!!! És akkó menjek a háziorvosomhoz, és fizessek egy rámnézésért 300 pézt, és bekerülve a kórházba fizessek napidíjat, meg anyámtyúkja, és jön a koldus, hogy adjak már pelenkáravalót, pedig az én pénzemből kap segélyt minden hónapban, amiért a kisujját se kell megmozdítania, én pedig ennyi pénzért legalább fél hónapig dolgozom. És még ő néz rám megvetően, ha nem adok, vagy pénz helyett egy vekni kenyeret merészelek neki adni, amit épp a pékségben vettem. Mert gondolom annak nincs se alkohol tartalma, meg nem is folyik, hogy meg lehessen inni. És most megint ronda, önző, előítéletekkel küszködő emberke lett belőlem!
Node, nem bosszankodom, mert hálás lehetek a helyzetemért, hiszen jobban keresek, mint az átlag. Csak hova a büdös francba lesz az a töménytelen lóvé?!?!?!
Névnap
2008 január 14. | Szerző: Füleske
Hát névnapnak ez egy kicsit nagyra sikeredett, hiszen így a karácsonyi ünnepek után, januárban megbúvik, csöndeskén szoktuk ünnepelni. Most máshogy lett:
Csöndes, ünneplős hétvégét terveztünk, kettecskén, végre nem kell sehova se menni. Csütörtökön bevásároltunk, péntek délután a hivatalos pécsi látogatás után hazaesve megvacsoráltunk, kártyázásba fogtunk. Csengetnek a kaputelefonon. Megint. Harmadjára a Kedvesnek sikerült is beengedni az illetőt, merthogy nem tartotta elég ideig nyomva a gombot. Mondom is neki, hogy egy vadidegent beenged a lépcsőházba? Be. Aztán két lapváltás után kopognak. Hűha, ez már komoly, nem nagyon jár ugyanis hozzánk senki, újabb házaló ügynök? Kedves ajtót nyit, mindig Ő szokott. Én felálltam, az suhant át az agyamon ugyanis, mi van, ha ez a vadidegen leüti a Kedvest, vagy ilyesmi. Aztán ajtó kitárul, a Kedves rámnéz, és megkérdi, hogy nem akarok-e odamenni. “Dehát már elmúlt Mikulás!?!”-gondolom, de csak “Miaz?” kérdezem. Hát kedves szüleim mosolyogtak barátnőmmel az ajtóban.
Áll felvakar, könnyek elenged, “Hát Ti olyan hülyék vagytok…”, érkezők megölelget, vizes puszit arcra odanyom. Aztán jött a két napos balett a lakásban, ugyanis azon a (asszem) 42 négyzetméteren mindent meg kell már szervezni, hogy elférjünk, kezdve egy egyszerű reggelivel öten egyszerre az asztal körül. Kaptam sok szép mindent: vázát, gyertyát, táskát, nyakláncot. Voltunk fürdeni Dombóváron, meg előtte fürdőruhát venni a barátnőmnek, ugyanis anya csak azt az elhanyagolható apróságot felejtette el mondani neki, hogy ez lesz a program. Azért végül, ha nem is fürdőrucit, de egy fekete melltartó-bugyi párost talált magának, amiről senki meg nem mondta volna, hogy nem fürdőruha. Este elmentünk a helyi dél-amerikai étterembe, megittunk két, plusz egy ráadás fél kör tequilát, degeszre tömtük magunkat, mint ott általában mindig. Vasárnap Rizikót játszottunk, rendeltünk pizzát tiök renitens módon, és már el is szaladt ez a jó kis hétvége. Este sütöttünk még egy pogit, meg gyümölcstortát, amit ma feltálalhattam a kollégáknak. És a névnap másik nagy felhajtása, hogy most egy dzsungel mögött üldögélek, amit a kollégák hordtak össze. Csupa szép virág, a vendéglátás is egész jól sikerült, úgyhogy elégedett vagyok! Csak hány fordulóval hordjuk le ezt a rengeteg virágot a kocsiba :)?
Torna
2008 január 11. | Szerző: Füleske
Mozogni kell, igenis muszály, mert annyira el vagyok tunyulva, hogy ihajj! Éppen ezért nagy felindultságomban szerdán, amíg a Kedves elment névnapi ajándékot beszerezni nekem, vettem agy tornaDVD-t. A kínálat nem volt nagyon széles, vagy csak én vagyok nagyon válogatós, de volt Norbi, meg Norbi, meg Rubint Réka, meg Norbi, meg Rubint Réka, és Norbis is volt, ja Bíró Icát majd kifelejtettem. No ezeket aztán nem! Mert hogy szenvelgésem során kövessem az utasításait annak az emberkének, legalább egy pöttyet szimpatikusnak kék lennie, nemhogy még látni se látom szívesen az illetőt. Szóval maradt a polc túlsó csücskében megbúvó Béres Alexandra. Volt három féle is, hogy a bőség zavara azért levegyen a lábamról. És velem jött a legolcsóbb, mondván majd ha ezt csinálgatom, nagyobb beruházást is megengedhetünk. Középiskolás koromban nagyon sokat tornáztam Cindy Craffordra (hogy is írja a nevét?), de sajna az nem volt, hiába kutattam a behemót áruház polcain. Hátha máskor majd lesz. Noszóval szerzeményemmel hazarobogva belekukkantottunk, de azért “ne kapkodjunk el semmit” jelszóval kicammogtunk kacsazsíros kenyeret enni lilahagymával :), és csak tegnap próbáltuk ki. Tiszta vicces volt, merthogy a Kedves is csatlakozott hozzám, így a bútorzatot szétdobáltuk a nappaliban, amennyire lehetett, és uzsgyi. Sajnos elsőre látom, hogy nem ez lesz a kedvencem, mert nagyon gyorsan csinál mindent, elmondása szerint így akarja fenntartani a magas pulzust, de egyelőre még kakodó idegbolondokként izzadtunk a TV előtt. Majd jobb lesz, ha megjegyezzük, mi jön mi után, csak a nyújtás is ilyen rohanós, ami végképp nem jó. Majd a távirányítóval nyújtok, és kellő időben megnyomom a pillanatállj-t. He-he. Szóval kitartás, mozgolódásra fel!!
mennyasszonyi ruha
2008 január 10. | Szerző: Füleske
Nézegettem mennyasszonyi ruhákat. De valahogy így olyan nehéz, így egyik sem tetszik, pedig majd egyszer, amikor, eljön az ideje, biztos jó lenne, ha legalább elképzelésem lenne, mit szeretnék. Majd akkorra biztos lesz… Nem nagyon beszélgetünk erről a Kedvessel. Erősködni nagyon nem szeretnék, nehogy nyaggatásnak tűnjön, hogy “vegyél már el”, csak olyan jó lenne elképzeléseket egyeztetni. Pl. mikor szeretné, mármint melyik évszakban, hol, mert 3 választási lehetőség is van országrészt tekintve, milyen legyen… Néha egy-egy dolgot megkérdezek Tőle, beszélgetünk erről-arról, de nem átfogóan és mélyenszántón. Nem aggódom, hiszen nem ez a lényeg, nem a papír, hanem hogy működjön a dolog köztünk. Csak ez is egy kis része, ünnepe a boldogságunknak. És mint minden lány, belül a rejtett hercegnő-komplexussal, igenis várom azt a napot, amikor hófehér habruhában mosolyoghatok a Kedvesre, és mondhatom neki, hogy “örökké a Tiéd”, nem titok, ez van. Jó ezt várogatni, ezeknek a dolgoknak elébe nézni, és azt tervezni, hogy ha túl is leszünk majd rajtuk, örömmel gondolunk vissza rájuk, belölük is merítünk erőt, egy életre.
“Pingvin-üzemmód”
2008 január 10. | Szerző: Füleske
Tiszta vicces az egész város reggelente: mindenki, mint egy jól megtermett pingvin, észvesztő sebességgel totyog a jeges utakon “pingvin-üzemmódban”. A szerencsétlenebbek fájó tomporral feltápászkodnak, bátortalanabbak elkésnek, a végképp félősök jobb, ha csak 10 után indulnak útjukra. Bár egy dolgozó embernek ezt elég nehéz megtennie, így marad az ingyen kori, ingyen testfestéssel. Kár, hogy csak mélylila, kék, illetve méregzöld színek választhatóak…
véradás adásszünet
2008 január 8. | Szerző: Füleske
Most mondjátok meg, hát nem kiszórtak?! Bár ha nem elég jó a vérem, minek vegyék le, igaz? A hemoglobin szintem határárték alatti, úgyhogy a doki bácsi elküldött, hogy 3 hónapig szedjek szépen vasat, aztán majd meglátjuk. Köszike, csak már felkészítettem a kis lelkemet, hogy most szurkálódás lesz… Basszus! A 168 centimhez a 70 kilómmal vérszegény, tiszta ciki! Rólam aztán senki nem mondaná meg! Sebaj, megyek, és veszek vastablettát, vagy szopogatom kicsit a vaskorlátot, hátha!
éppen így vagyok
2008 január 8. | Szerző: Füleske
Süt a Napocska, bezony, meg olvad a havacska, sajna. Kicsit álmos vagyok, mert megint nem sikerült fél 12 előtt álomba zuhanni. Azaz füllentek, mert fél 9-től 1/4 10-ig húztam a lóbőrt, aztán viszont evezőpadozásba kezdtünk a Kedvessel, NCIS alatt egy kis testmozgás, de fél óra múltán megunták a szomszédok a zsírégetést, és felkopogtak. Könyörgöm!! No mindegy, ezért kellene gyorsiramban eltávozni a panelból… Szóval felpörgött a pulzus, álmosság egy szál se. Most viszont van, ami nem olyan hűdejó.
Megyünk ma vért adni, emiatt már ideges vagyok, mert utána ált. rosszul szoktam lenni. Meghát valszínű hármasban megyünk, dájó! Amúgy szépen próbálom mindenfajta féltékenykedős gondolatomat kordában tartani, nem táplálni, tüzelni , hanem szépen végiggondolni, nem önzőzni. Csak a kisördög azért nagy ellenfél: mertügye amikor sírós kiborulása van az exnek, őt az irodájában meg lehet hallgatni több felvonásban vagy másfél óráig, bezzeg amikor én bőgicsélek a sarokban, akkor “nem vettem észre, ne haragudj”… Jóvan, majd alakul.
szimplán
2008 január 7. | Szerző: Füleske
Nagyon nincs miről írnom. Szerencsére lecsendesült a meló itt a cégnél, és amúgy sem sok minden történik velünk. Eltelt a hétvége, megint anyósjelöltnél. Picit törtem is a fejem azon, hogy miért is iritál kicsit ez az egész, és talán azért mert szívesen tölteném ezeket a napokat inkább a saját édesanyámmal? Azt hiszem ez a titok nyitja. Hogy olyan jó lenne vele is ennyi időt tölteni, de nem lehet… És ezért bosszant világnak, amikor olyan arcot vág az ónos eső láttán, mintha kitört volna a Vezúv, és Nápoly helyett Tapolca utcáin hömpölyögne a láva… Mert olyat vág, hogy most uramistenmilesz. Hát semmi, de jobb tuti nem lesz attól, hogy kesereg, hogy nagyonvigyázzunkám. Mert anya úgy hiányzik. Persze apa is. Nagyon. De béka bekap, nagy levegő, lenyel. Ez az élet rendje.
Fáradt vagyok, tegnap sokáig fenn voltunk. A fejem is fáj. De most szakmázás van ezerrel, új erdőtörvénytervezet véleményezés, vezetőség buksiját összedukta, és a Kedves nélkül nincs kedvem hazamenni. Ja, mondjuk lehet, hogy nem is lenne életbiztosítás, ugyanis reggel is vagy háromszor akkorát estem volna, mint a tanyai lavór, ha nem fogja a kezem. Senki rá se bojszint a jégre. Bocs a kevés kivételtől. A posta előtt is ekkorát tanyált egy lányka, hogy égnek dobálta a lábait, ami csak éppen-miniszoknyája miatt volt elég kellemetlen… Sebaj, majd begipszelik. Jó pézé’… Most keserűnek tűnök, pedig nem is vagyok. Csak a fejem fáj, meg a lábam fázik. Meg pisilni is kell. No, szép sorjában orvosolom, hátha jobb lesz: WC, csizma, algopyryn. És vad telefonálásba kezdek, hogy legalább emberi kapcsolataim szépen virágozzanak!
Lopott gondolatok
2008 január 22. | Szerző: Füleske
Kaptam egy emailt, sok képpel, és ezekkel a mondatokkal. Elovastam, aztán rohantam tovább, tettem a dolgom. A hétvégén autókázás közben aztán nézve a lenyuvó Napot, morfondírozva azon, hogy megint eltelt egy nap, egy nap az életemből, és “mit is tettem, volt-e értelme egyáltalán, mi lesz a jövő héten, mitől kell félnem, mit is kéne elvégeznem, de milyen jó, mert ez és ez vár rám…”, eszembe jutottak a sorok. Loptam őket, hangsúlyozom, de úgy gondoltam, megosztom mással is csorbítatlanul ezt a pár sort:
“Sokszor meg vagyunk arról gyõzõdve, hogy az életünk jobb lesz, ha férjhez megyünk, ha megszületik az elsõ gyerekünk, vagy ha
megszületik a második.
Aztán meg azért vagyunk frusztráltak, mert
a gyerekek túl kicsik még ehhez vagy ahhoz és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek majd, ha felnõnek.
Mindig lesznek különbözõ nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék.
„Sokáig abban a hitben éltem, hogy a valódi, igazi életem még csak most fog elkezdõdni és az ehhez vezetõ úton mindig voltak megoldásra váró
akadályok: gúnyos megnemértettség, idõigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Aztán kezdõdik a valódi élet! Végül megértettem,hogy ezek az “akadályok ” a Valódi élet.”
Ha íly módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni, hogy nincs egy olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a módszer maga a boldogság. Következésképpen élvezzük ki az élet minden pillanatát és élvezzük még annál is jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves emberrel a ritka pillanatokat és emlékezzünk rá, hogy az idõ nem vár senkire.
Nem várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az autócserét, a házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az õszt, a telet, sem az élet végét és egy újjászületést, hanem eldöntjük magunkban, hogy nincs az életben jobb pillanat a boldogságot “elkezdeni”, mint ez a pillanat.
Az életöröm és a boldogság nem úticélok, hanem maga az utazás.
Néhány ötlet mára:
-dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre
-szeress úgy, mintha nem fájna a csalódás
-táncolj úgy, mintha senki se látna
Most próbálj meg válaszolni ezekre a kérdésekre:
-sorold fel a világ 5 leggazdagabb emberét!
-sorold fel a világ 5 legutóbbi szépségkirálynõjét!
-sorolj fel 10 Nobel-díjast!
-sorold fel 5 Oscar díja színészt!
Hogy megy? Rosszul? Ne aggódj! Senki sem emlékszik így a tegnap legjobbjaira. A tapsviharok elmúlnak, a trófeák beporosodnak, a
gyõzteseket elfelejtjük.
Most ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni:
-sorolj fel 3 jó tanárt, aki segített neked azzá válni, aki lettél
-sorolj fel 3 barátot, aki a nehéz idõkben melletted állt -mondj olyan embert, aki azt éreztette veled, hogy különleges vagy
-sorolj fel 5 embert, akikkel szívesen töltöd az idõdet
tõle? Ki vagy te?
Jónéhány évvel ezelõtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta(akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdõdött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a gyõzelem reményében.A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jónéhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni.
A többi 8 versenyzõ hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszfordult…mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézõk felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.
Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott gyõzelem . Az életben sokkal fontosabb másokat
gyõzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.
Oldal ajánlása emailben
X