rohanvást helyzetjelentés
2007 augusztus 31. | Szerző: Füleske
Elröppent ez a hét. És én annyi mindent szerettem volna írni ide, de nem jött össze. Főleg azért pipásít a dolog, mert egy teljesen értelmetlen dologgal megy el az idő, egy táblázatot kell kitölteni, amit a magasságos központ küldött, és legszívesebben minden sorába azt írnám, hogy “bekaphassátok, ti majomok!”, de nem lehet, ehelyett ezt burkolva kell számok formájában közölni. Mert át vagyunk a világítva, mert szeretnék tudni, hogy hogyan is megy a melódia itten. Nokérem, ebből aztán sokat fognak tudni!! És tépem a hajam, szépen, csöndeskén! Viszont a héten ünnepeltük az egy éves fordulónkat, és kicsit le is ültem azért gondolkodni, hogy eltelt egy év. Eltelt, és én csak kapkodok a tovarohanó percek után, zajlik, örvénylik minden körülöttem. Eltelt egy év, átgázoltam két emberen, tönkretettem egy időre az életüket, közben boldoggá tettem egy másikat. Laktam 3 helyen egyazon városban. Próbálok beletanulni a dolgaimba dolgozó nőként, ami megyeget, vagy néha mégse. Keresgélem a helyem a világ rendjében, és szembesülök azzal, hogy milyen mocskos is tud lenni, de ezt én nem akarom elfogadni; egyelőre. Várom, hogy mit tartogat a jövő számomra, meg kísérleteket is teszek ennek befolyásolására. Ja, így általánosan. És majd remélhetőleg jön a következő, meg a következő, meg az azt követő évek. És kaptam rózsát, a Kedves meg csokit, meg gravírozott tollat. Moziba is elmentünk, tiszta romantika címszó alatt megnéztük a Lecsó című rajzfilmet, aminek a 2/3-át X lábakkal ültem végig, mivel nem tudtam kimenni pisilni. Tiszta ciki, nem? Tudom, hogy 24 évesen nem kéne ilyesmiket produkálni, de ha egyszer az a 3 barack sok volt? És be voltunk zárva. Komolyba. Most dörömbölnöm kellett volna? És ha a hígfosás jön rám, már bocsánat? No mindegy, mint jógyerek a szék utolsó 5 cm-re kuporodva erősen megmarkoltam a karfát, és próbáltam élvezni a mesét, aminek legnagyobb erényeként nem a történet magasröptűségét emelném ki, viszont a rajzok, karakterek nagyon aranyosak voltak. És másnap étteremben is voltunk, mert gondoltunk egyet, és jól tettük. Meg az ősz is úgy néz ki, hogy megjött. Reméljük tartogat még indián nyarat nekünk.
mókuska
2007 augusztus 28. | Szerző: Füleske
Úgy dörög az ég, hogy ihajj-csuhajj! Ilyenkor az ember fogja a Kedvesét, meg egy takarót, és sürgős jelleggel eltűnik a világ elől alatta! De most “dolgozás” van, nincs mese, legalább úgy kell tennem… No, már zuhog is, kolleganő meg kinn a városban, jól elázik… Nomindegy, jókedvhez itt egy kép, nekem nagyon tetszik:
Csupaszcsiga…
2007 augusztus 28. | Szerző: Füleske
A csupasz a divat. Ez van, ezt éljük. A pletykalap címoldalon hozza, hogy x.y. szupersztárocska kivillantja hónaljkutyáját, és az milyen undi!
Amikor a fiúkkal évődtünk az egyetemen, hogy milyen nehéz is lánynak/nőnek lenni, hiszen a havi vérzés, szépítkezés, stb., ők jöttek, hogy igen ám, de nem kell minden nap borotválkoznunk… Ja, nem minden nap, mondjuk elég hetente kétszer, viszont nem csak az arcunkon, hanem helyette tíz másik helyen. És a legszebb, hogy kis kivétellel nem is annyira a férfiaknak szól ez, hanem nőtársainknak, akik megszólnak, hogy nézd már, van vagy 2,5 mm a lábán szőr, kilóg a bikinialsó alól a prémje, pfujj. Okés, nagy nehezen én is beadtam a derekam, és küzdök is derekasan az előkandarkodó szőrők ellen a hónom alatt, meg a lábszáramon. Másutt nem vagyok hajlandó, punktum. Voltam… Merthogy eddig mindig kis mosollyal a szám sarkában szemléltem hugom ténykedését altájon, miszerint főiskolán elkezdte fazonírozni, kis hitlerbajuszt vágott magának, vagy teljesen lecsupaszította a szeméremdombját. Aztán most nyaraláskor beleültette a bogarat a fülembe, hogy ez játéknak sem utolsó, a pasik bizony nem veszik ám rossz néven…Éshát kíváncsi is lettem, milyen is az… Így tegnap fél óra ténykedés, és a lefolyóból egy marék szőr eltávolítása után előlibbentem a fürdőből alulról akár egy tizenkétéves… 🙂 És a hatás tényleg nem maradt el ;)! Úgyhogy egy újabb testájat felvehetek a csatarendbe, hogy hol érdemes harcban állni természet adta “lehetőségeimmel”… No azért nem mindig, nem kell elkényeztetni az urat, majd alkalomadtán :).
vasárnapunk
2007 augusztus 26. | Szerző: Füleske
Pihenésképp ma is felkeltünk hatkor, és már negyed nyolckor robogtunk is ki az erdőbe, merthogy nagyon jó éve van a vargányának, exék is rengeteget szedtek a héten, mi is kaptunk belőle, és most úgy gondoltuk, hogy szerencsét próbálunk mi is. Hát kb. a város fele is így gondolta… Én ennyi embert az erdőben még nem láttam… Persze nagy részük kisebbségi versenyző volt… Node a lényeg, hogy végül délig elbóklásztunk, így csak akkor láttunk hozzá a tervezett szilvásgombóc gyártásnak. Meg mellékesként kirántottuk a szedett gombákat is, mellé betermeltük a maradék krumpilból készült pürét is. Szóval jó kis nap volt, halálra nem pihentük magunkat a hétvégén, de nagyon jól éreztük magunkat. Majd kicsattanok úgy érzem, olyan jó így mindenfélét csinálni a Kedvessel!
30 km!
2007 augusztus 25. | Szerző: Füleske
Túléltem! A 23 km-es pont előtt kicsit féltem, hogy milyen lesz továbbmenni, mert eléggé fáradtnak éreztem magam, de az utolsó hét km valahogy nagyon könnyű volt, sőt, kifejezetten jól éreztem magam! Olyan jó kedvem lett, áteshettem a holtponton! De az egész nap nagyon kellemes volt. Megcsináltam! Csak nagyon ne bízzam el magam, merthogy október elején megint lesz ilyen szervezett teljesítménytúra, csak nem 10, 20, meg 30 km-es, hanem 20-30-50 km-es, éshát elég lesz nekem a 30-as. Bár kíváncsi vagyok, az 50-est hogy bírnám… Majd látjuk, mi lesz, de végülis ki lehet szállni a 30-nál is. Szóval most a zsibogó lábaim, leragadni készülő szemeim ellenére nagyon jól érzem magam. Ügyi vagyok (váll-lapogatás) :)!
Piaf
2007 augusztus 24. | Szerző: Füleske
Kritika. Filmkritika, most spéciel. Szerintem ez nagyon szubjektív dolog, mert ami már érzéseket vált ki emberekből, az támaszkodik az emberre magára, eszére, szívére, múltjára, ízlésére, gondolataira. De valakik úgy gondolják, mert kritikusok, akkor most megmondják a tutit, mert az aztán úgy van ám, lehet olvasni, és elhinni. Nem is szeretem olvasni, főleg a film előtt nem. Bár valamit tudni róla nem árt, mert különben lehet, hogy egy nagyon értékes, de kevésbé kampányolt filmre fel se figyel az ember, szóval, el kell ismernem, előnye is lehet, na. De a lényeg. Nagyon szeretem a filmeket. Sopronban volt a városi mozinak egy kisterme, ahol nem csak a csimmbumm filmeket, nagy neveket vetítették. Persze, azokból is van, amit érdemes megnézni, de most úgy hiányzik az a kisterem a filmjeivel, amik nem csak addig tartottak az ember fejében, amíg kilépett a terem küszöbén. Ebben a városban csak plazamozi van. És valahogyan förtelmesen válogatnak. Úgyhogy összesen ez alatt az egy év alatt négyszer voltam moziban kb., hát ennyire. Pedig előtte, volt hónap, hogy nem telt el hét mozi nélkül… De nagy a körítés, igaz :)? Kedvesem anyukájával elmentünk náluk a félig nyugdíjas klubbal egy vetítésre. A Piaf című filmre. Úgy ittam a képeket magamba, mint sivatagban vizet a teve. És nekem nagyon tetszett, nagyon. Most olvasva a kritikusokat, nagyot röhögtem. Mert az egyik kiemeli, hogy a főszereplő hölgy játéka vitte hátán az egészet, és milyen pocsék rendezés volt, a másik lefikázta a színésznőt, mondván, életet nem lehelt a figurába… Ki érti ezt? Én csak azt tudom, hogy két órát ültem végig úgy, hogy eszembe se jutott fészkelődni, lekötött, élveztem a filmet, zenét, figyeltem egy csillogó, de annál szomorúbb életet leperegni.És a zárójelenet… Az énekesnő halálos ágyán feküdt, majd felcsendült a Non, je ne regrette rien című dal, ahogy nagy betegen előadja a színpadon, és szinte megállt minden körülöttem, a lélegzetem bennakadt, és az eddig visszatartott könnyek (mert az olyan ciki) csak folytak le az arcomon… nem hosszú a dal, vége szakadt… és mindenki csak ült egy helyben a sötétben, senki nem mozdult, majd elindultak a betűk fel a plafonig, majd véget értek, és az emberek csak akkor kezdtek szedelőzködni… szóval nem voltam érzéseimmel egyedül… Ennyit nektek kritikusok, valamit csak szívvel kell és lehet megérzeni…
Zene
2007 augusztus 24. | Szerző: Füleske
Itthonság van!! Délután nem kellett csomagolni, meg utazni! Hazaestünk Tescoanyánkból, postát bontottunk. Szétröhögtük magunkat a Rigesz Digesz mostmindjártannyitnyerszhogycsaknadeazonnalkülddvisszadeazonnalám-levelén, otthon is mindig anyával, meg G. barátnőmmel bontjuk fel, és akkor fél délután mindenki valami matricával a homlokán közlekedik, amit a borítékból szedünk elő. Komolyan, nem érzik, hogy ez mennyire banálisan nevetséges? Mindegy, csak mondjuk kíváncsi lennék ki fizeti ezeknek a leveleknek a költségét, ami nem lehet két fillér… Aztán lazán bevágtam a szunyát, és a Kedves 3/4 órát feküdt mellettem mozdulatlanul, nehogy felébredjek, mert hozzábújva szenderedtem el. Ez jó, nagyon jó, bizony ám….
És megint főztünk, ez egy főzős hét. Gyümilevi készült a hétvégére, meg juhsajtos-olivabogyós muffin vacsira-reggelire-meg ha marad, elvitelre. Ugyanis holnap kirándulni, azaz teljesítménytúrázni megyünk ide a Zselicbe, 30 km lesz. Kíváncsi vagyok, hogy hogy fogom bírni. Majd jelentkezem, hogy túléltem-e… 🙂 Tádét is kivakartam a sz..rból, megfürösztöttem. Annyira édes, amikor a víz miatt a szőre le van nyalva, szó szerint ázott ürge, a fejét viszont nem célszerű bevizezni, így az meg aránytalanul nagy a testéhez képest, és csak ijedten pislog ki belőle :).
És vasaltam! Komolyan ez az én relaxálásom. Fülhallgató be, és élvezkedés! A zene, annyira, de annyira kell, és ha nem hallgatok néhány napig, úgy tud hiányozni, és amikor végre újra átadhatom magam neki, az olyan, mint elnyúlni egy meleg, illatos kád vízben egy decemberi nap után. Csak élvezni, mozogni a ritmusra, suttogni a szöveget, vagy énekelni (szigorúan egyedül, merthát szégyelősek vagyunk, vagy mi), behunyt szemmel, semmi más nem létezik, csak a zene, és én…Feltölt energiával, megnyugtat, ellazít, jókedvre derít… Tracy Chapmann, a Beatles, Bryan Adams, Tanita Tikaram, Enya, a Szélkiáltó, Pink Floyd, Zorán, Koncz Zsuzsa, Evanescence, Cranberries…és még sokan mások, filmzenék, klasszikusok is néha. Kell, kell és kész, hogy legyek, én és és jól.
Miss. Telegörccsel
2007 augusztus 24. | Szerző: Füleske
Nincs kedvem dolgozni, nincs kedvem rendeletet olvasgatni, pedig kéne. De nem megy. Fáradtnak érzem magam, pedig pihentem. És jól vagyok! Tegnap gombát rántottunk, és valami nagyon jó lett! Én még nem is ettem vargányát, hát, holmi csiperkéhez szokott emberkének ez valami isteni finom! A kalapkákra panír került, a tönkök meg feldarabolva vándoroltak a mélyhűtőbe, levesba, mártásnak jó lesz. Csak ne lenne ilyen kicsi a mélyhűtő! Dehát ne akarjak mindent mindig, igaz? Majd ha elfogy, majd lesz jövőre, amikor szezonja lesz, és mennyivel finomabb lesz, hogy nem ezt kell eszegetni nyűglődve sokszor. Mármint ez most öléggé zavaros lett, csak azt akartam mondani, hogy nem kell mindig mindent bespájzolni, majd itt lesz az ideje megint. És vasalni is kellett volna, a halom egyre vészjóslóbban tornyosul, de a Kedves olyan aranyosan mondta, hogy pihizzek inkább. Bár rám is fért, mert a vacsi után, mivel készleteink lassan kicsurrannak a szekrényből, és nagy piás hírében állva nem nagyon pusztítjuk, megbontottunk egy üveg martinit, és meg is ittam belőle vagy egy decit. No, nekem az elég is volt a handabandázáshoz, meg a zagyváláshoz, úgyhogy a nagy skypolásból nem sok lett anyáékkal. Sebaj…
Basszus, épp most jött valami bácsi, kézfogás, bemutatkozás, tök komoly, meg fontos ember biztos, oszt én meg nem tom kimondani azt hogy IGAZGATÓ… “izgazigazizagaz…khmm..igazgató úr…”. Most biztos tök hülyének néz! Utálom ezt a részét ennek a helyettesítősdinek, brrr!
Szóval ott tartottam, hogy pihegés, tévézgetés este. És azon morfondíroztam, hogy miért kell nekem mindenben a kihívást látni, a megfelelést, mit gondol, jót gondoljon, én legyek az első, legjobb, legügyesebb, legrendesebb… Miért? Ha főzök, akkor jó háziasszony legyek, ha más házimunka, akkor legyen kész, csitti-fitti, mert az úgy dukál, ha hétvégi meghívás, akkor nehogymár ne menjek, ha már gondoltak rám, de összekoszolom a Kedves hálózsákját, ha a jövő téli sielés, akkor edzek előtte, hogy ne fáradjak már el két perc múlva, meg ne legyek már beszari alak, ha a hétvégi 30 km-es túra, akkor “hú, mi lesz, hogy fogom teljesíteni, és ott lesz sok ember, mit gondolnak, ha gyorsan kipirulok…”stb…stb… Lazítani kéne a saját magam kreálta gyeplőkön! Valahogyan el kéne kezdeni! Hogy egy biciklizést ne úgy vegyek, hogy mikorra érünk már oda, hú de piros vagyok, á, már mindjárt ott vagyunk, kitartás, jó vagy…, hanem élvezzem a menetszél simogatását, a táj szépségét, a mozgás örömét… Ez vagyok én, Miss. Telegörccsel…
gyerekek vagyunk…
2007 augusztus 23. | Szerző: Füleske
Az egész vezetői kar igazgatóstól, helyettesestől, 2 osztályvezetőstől kivonult gombát szedni az erdőre, mert a sok eső ha a kukoricát nem is támasztotta fel haló poraiból, a vargányákat kicsalta százszámra. Így, mint kisiskolás gyerekek rihegve-röhögve elvonultak. Nagyon aranyosak voltak, és így legalább csönd és nyugalom van. Be is tudnék most iktatni egy csendespihenőt mondjuk egy órácska szunyával, csak azok a Kedves ügyfelek… Sebaj. Megint nagyon érdekfeszítő, izgalmas dolgok történtek velünk, pl. szilvásgombócot főztem ki, amit anyósjelölttel csináltunk vasárnap, aztán szőttem egy fél békát, meg ilyesmi. És morfondíroztam ezen a szülői dolgon. Mert a Kedvesnek az egyetem alatt is, és azóta is teljesen természetes és automatikus, hogy két hetente irány-horány haza. És mostmár, hogy anyukája egyedül van, még fontosabb ez, és ezt meg is értem maximálisan. Akkor sincs gond, ha valami közbejön, tudomásul veszi, és kész. És igazán nem is tudom, hogy mi ezzel a gondom. Max. annyi, hogy ha a szüleimet is látni szeretném egy hónapban egyszer, akkor marad egy hétvége, amit itthon töltünk. Egyetlen egy. Gondolj bele, hogy egy hónapból csak egy hétvégéd van itthon! Okés, hogy ott is tök jó kis helyünk van, de az mégis más, hogy pénteken össze kell rakodni, máshogy mozog, tesz-vesz azért az ember, ha nem otthon van, és a másik, hogy akkor szépen minden meg van mondva, hogy mit csináljunk. És ez már kicsit sok néha. Mindig én engedek, kevesebbet megyünk hozzánk haza, de néha itthon is kék lenni… És mi lesz, ha házasok leszünk? Bár 3 év múlva ha minden igaz nyugdíjas lesz a Kedves anyukája, remélem akkor majd megoldást találunk. Addig meg… Nehéz ez. Mert az ember természetes, hogy hálás a szüleinek, segíti őket, ahol tudja, hiszen mennyi mindent kapott tőlük. De meddig tart a “fogd meg, tedd arrébb”? Vagy csak én vagyok túl kiélezve erre? Nem tudom, rágom még ezt, csak egyszerűen fáraszt ez a folytonos ide-oda utazgatás, és jó lenne több időt itthon tölteni, mert akárki akármit mond, délutánonként 4 után, hazaesve a munkából egy trágya szart nem tudok arrébrakni, na. Sebaj, neki örömet szerzünk, mindig mondja is, hogy milyen jó, hogy ott vagyunk. Hátha másért nem, az ő jókedvéért meg kell tenni.
Ősz, már megint…
2007 szeptember 7. | Szerző: Füleske
Petőfi Sándor :
ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
(Erdőd, 1848. november 17–30.)
Oldal ajánlása emailben
X