Végre egy áhított hétvége!

2008 március 25. | Szerző: |

Nagyon nem volt kedvem bejönni ma, és nagyon nem is akaródzik dolgozni. Pedig jó lenne rendet rakni, pakolgatni…
Így indult a nap, azóta azért volt dolgom bőven, keresni se kellett, jött az igazgató bácsi, és a jó kis táblicskuimat lefikázva, jó csak egészen finoman, kért javításokat benne. Megcsináltam, a nap meg elszaladt. Majdnem, még maradni kell kicsit.
Amúgy a hétvége nagyon jó volt! Végre itthon, SEHOVA nem kellett menni, nem kellett utazni!!!! Annyira hiányzik ez, komolyan!!! Szóval csütörtökön és pénteken megcsináltuk a nagytakarítást, mindent lemostunk, takarítógépet kölcsönöztünk, ablakot pucoltunk, csilli-villi lett minden. Azért hétköznap csináltuk délután, hogy aztán az egész hétvége a miénk lehessen, és így is lett! Szombaton főzőcskéztünk, olvasgattunk, kirándultunk kicsit autóval, mivel sajnos az idő nem engedte, hogy kétlábon tegyük. Kiszakadhatott egy égi dunyhapaplan, mert 3 órán át szakadt a hó tízforintosnyi pelyhekben délelőtt. Elovadt ugyan, de a levegő hideg lett, a talaj meg jó sáros, úgyhogy maradt a terepjáró sárbiztos melege. Gyönyörű volt odakinn, rendgeteg vadat láttunk, gondolom fellélegeztek így hétvégén, hogy nem átjáróház az erdő, és óriási csapatokban leltünk rájuk. Vasárnap nagy vasalás volt, meg tanulás, amivel kicsit kéne jobban haladni, de élveztem a pihenést, így azt is annak vettem, lassult a tempó. Hétfőn viszont édes semmittevésben törtem ki, azazhogy olvastam, mintha muszáj lenne, a Harry Pottert. Tudom, talán hülyeség, de úgy élvezem. Bár az utóbbi részek elég sötétek, mégis nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Most a hatodik részt olvasom újra, hogy mindenben képben legyek, ha kezembe veszem a befejezést, amit szülinapora kaptam. Szóval lsutizás volt, de mennyire-de mennyire jólesett!!!!
Apropó tanulás. Nem is meséltem, hogy a második héten Kecskeméten voltam suliban a múltkori távollétemkor. Mostmár talán jobb lesz, végre növényekről is volt szó, ami azért nem hátrány egy kértépítő szakmérnöki szakon, nemdebár… És ezért is kéne felkötnöm a gatyám, hiszen a lágyszárú virágos kerti növényekről vajmi keveset tudok, pedig abból is rengeteg van, latin névvel kéne fújni egynéhányat, mindahányat :).
Na, megint esik a hó, tiszta sötét van. Itt a tél, boldog karácsonyt :)!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!