Anyósjelölt

2007 október 14. | Szerző: Füleske |

Olyan jó lenne a sok morfondírozást kiírni magamból néha-néha, de nem megy, a kérdéseket, amik rámtörnek, de soha nem jutok el idáig.
A hétvégén a Kedves anyukájánál voltunk, bár kicsit rövidkére sikerült, mert csak tegnap délelőtt futottunk be. És megint fel-fel húztam magam dolgokon, amit persze igyekszem erőteljesen titkolni. Mert értelmetlen hülyeség, és igazán nem is értem, miért olyan bosszantó, ha elmegyünk vásárolni, és vesz egy bazi adag banánt, meg gesztenyemasszát, meg hozzá tejszínhabsprét, és aztán az egészet odarakja vasárnap délután, hogy akkor csomagoljuk el. Olyan, mintha elfelejtenék az anyukák ilyenkor, hogy attól még, hogy egy másik városba megyünk el, még nem a világ végére távozunk, ahol nem lehet növényi alapú tejszínt venni (ami amúgy is a szívem csücske, nyamika :-/), és ha akarok, a keresetemből 3 karton banánt veszek magamnak, hangsúlyozom, ha akarok, és nem kényszerből kell betömni, mert ne kelljen már kidobni. Ok, ez nem a banánnal fog előfordulni, de pl. 5 lekvár figyel a szekrényben, de azért elhoztunk egy hatodikat… És aztán elkezdtem kuncogni magamon. Hogy miért van bennem ez a kapásból való ellenállás, az az értelmetlen dac? Hiszen ha neki ez örömöt jelent, hogy most bennünket ellátott egy hónapra való banánadaggal, hát akkor legyen, és igenis miért is ne tudnék hozzá jó képet vágni, hát nehezemre esik talán? Hát nem. És valahogy ez az anyós dolog, ez a kapásból ellenállás, meg talán a féltékenység miatt lenne? Hogy én szeretnék gondoskodni már erről a férfiról, ne kutymákoljon itt bele nekem senki? Hát ha így van, akkor ez butaság. És igenis örülni fogok még egy szatyor szőlőnek, amikor otthon rohad még három, mert így gondoskodhatott rólunk, és ez elégedettséggel töltheti el. No, és aztán aranyba foglalnak, meg napszemüveget hordanak majd a temetésemen, mert olyan fényesen ragyog majd a glóriám. 🙂 Jólvanna, a vége vicc volt, de előtte azért komolyan gondoltam ám!