vizsgaláz után
2007 szeptember 26. | Szerző: Füleske |
Fáradt vagyok, és már a következő kihívások foglalkoztatnak ahelyett, hogy szépen megérdemelten hátradőlnék, és kiélvezném, hogy ezen túl vagyok. Letettem ezt a fránya közigazgatási alapvizsgát, és rá kellett jöjjek, parázni még nagyon is tudok, sőt! Másfél éve az egyetemen ez olyan megszokott volt egy-egy vizsga előtt, hogy gombócnyi gyomorral rohangálok napokig, de most újra szembesülni a “még aludni sem tudok, hol a szolgálati revolverem” címzetű sokfelvonásossal… Valahogy meg kéne tanulnom irányítani az agyamat ezen a téren, hogy ésszerű reakciókat produkáljak már ezekre a helyzetekre. Node. Amúgy zajlódik az élet, bár olyan, mintha körülöttem kicsit megállt volna, amíg készültem. Sebaj, a munkahelyen kis felfordulás, új kolléganő mélyvízbe dobva, mert nem vagyok, meg tegnap a titkárnő is bedopta a törölközőt, így kisebb káosz, egyefene. Azért fodrászhoz elmentem tegnap, már 3 hete be voltam jelentve, dauert csináltatni mentem, kell egy kis változatosság, meg ezt még nem próbáltam jelszóval. Hát valami nagyon nem jött össze, de jóformán semmi nem látszik, pénz kidobva, az idegeim meg amúgy is tropák, az a két és fél óra bizerga a fejemen nem osztott, se nem szorzott. Biztos a hajam is annyira ideges volt, hogy égnek állni lett volna kedve, nem holmi göndördésre. Mindegy, pipa, ezt is próbáltuk. Holnap meg haza, jövő héten meg suli. Na, gatya felrángat!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

gratulálok, mármint a vizsgádhoz
képet hol találok a hajadról? kiváncsivá tettél! 😀