szerdák egyike

2007 augusztus 22. | Szerző: Füleske |

 Csak csöndesként telnek a napok, és minden rendicsek. Hétvégén a Kedves anyukájánál voltunk. Voltak jó pillanatok, mint például amikor a Kedvessel dolgozgattunk a kertben, mert kéthetente azt is mi szoktuk csinálni…, node, ez annyira jó volt, mintha… azóval kettecskén munkálkodtunk, és már nagyon várom, hogy a saját kertünkben tegyük ugyanezt. Aztán volt, amikor fel tudtam volna robbani, még a Kedves is somolygott az orra alatt kínjában, hogy: így szedjük a barackot, meg úgy szedjük, és ezt ne, mert rohadt (épp volt rajta egy fél cm2 foltocska), hanem azt, hozd ide a létrát, meg a pici kutya tudja milyen ukászok hangzottak el, és arra gondoltam, hogy én olyan szerencsésnek hittem magam (és ezek szerint az is vagyok), mert anyáékkal már teljesen más a kapcsolatunk, a segítség nyújtás, tapasztalatok, terelgetés még megvan, de ez az óvodás stílus…brrr…és most akkó nesze neked anyósjelölt, irány vissza a kis csoportba! No mindegy, mert amúgy meg aranyos, próbál tanítgatni rétest csinálni, meg szilvásgombócot, mert ezek valahogy kimaradtak anya repertoárjából, bár az, hogy “veszel kb. ennyi lisztet”, és mutatja a tál alján a fehérséget, nekem kis kezdőnek nem mond sokat, de attól még nagyon kedves tőle. Szóval így vagyunk, voltunk Sümegen is, megnéztük a várat, meg a Lovagi játékokat, ettünk egy jót, haza jöttünk, elfáradtunk. És most is alig vonszolom magam, délután ha haza esünk, próbálok tevékenykedni, ami kisebb-nagyobb sikerrel megy is, de ha belegondolok, hogy mi lesz, ha nagy házunk lesz nagy kerttel, csivitelő gyerekekkel… Sebaj, majd akkor az feltölt. Amúgy komolyan, teljesen más elfáradni mondjuk gyomlálástól, sokkal, de sokkal jobb, mint így zsibbadtan üldögélni a romjaim felett. Mostmár lassan valami értelmeset is kéne ide írnom, mert mindig csak taglalom, hogy mi történt, oszt jó napot. De ez nem most lesz…