Mi is történt azóta?
2008 október 15. | Szerző: Füleske
A helyzet kísértetiesen hasonlít mindegyik ezt megelőző, hasonló esetre. Na ezt jól megmondtam, igaz? Szóval máskor is veszekedés, összeborulás, kibékülés, “jaj, hát nekem semmi bajom sincs mindezzel” érzés erősítése, aztán 2-3-6 hónap múlva bili megtelik, vészesen inogni kezd, majd tartalmát a nagyvilágnak ajánlva marad tisztelettel. Igen, attól félek, megint ez lesz a helyzet. De nem szabad hagynom. Sokat igyekeztem gondolkodni a dolgokon, és megnézni mindent abból a szemszögből is, amire a Kedves felhívta a figyelmem. Csak a kisördög mindig jön, törleszkedik, és a végén csak nem tudom maradéktalanul úgy gondolni a dolgokat, ahogyan kéne. És a legnagyobb baj pont ez, hogy dolgokat valahogyan KÉNE gondolnom. Nagyon zagyva, amit írok, nem tudom érthető-e? Talán magam se értem. Azt, hogy vagyok én, születnek bennem gondolatok, és ezeket akarattal meg kell változtatnom, mert nem jók. Ergó, elkerülhetetlenül levonja a kisördög a következtetést: NEKI nem jó gondolataim vannak, NEKI nem vagyok jó. Szóval nagy fenegyerek ez a kisördög.
Sokszor azon morfondírozom, hogy talán tényleg minden fordítva van, és a feje tetején áll a logikám, csak nem akarok tudomást venni róla. Kifejtem: Másfél éve jegyben járunk, és akkor ez egy pehelykönnyű döntés volt, hogy akarom őt. És másfél hónapja voltunk azon az esküvőn, valami megérintett, az egész véglegesség érzése. Aztán elkezdtünk konkrétan a mi esküvőnkről beszélni. Valami pedig keresztbeállt bennem. Talán nem is az egész helyzettel van bajom exestől, mindenestől, hanem én saját magammal nem vagyok tisztában? Talán én nem határoztam el magam teljesen? Vannak dolgok, amiket biztosan tudok: szeretem a Kedvesemet, nagyon jó vele lenni, nagyon szeretem benne, hogy van jövőképe, el akar valamit érni, álmaink egyek, legalább is elmondása szerint. És úgy érzem, nem is lenne semmi gondom enélkül a barátság téma nélkül. De a fagyi visszanyal, mert ha igaza van a Kedvesnek a mindig magamra gondolással, akkor csak ki akarom sajátítani Őt, és akkor csak én kreálok problémát magamnak, ergó semmi gond, és csak át kell állítanom egy kapcsolót a fejemben, tudjátok, ahogy az lenni szokott, olyan egyszerűen. Önző voltál, pukk, nem vagy az. Ironizálok, bocsánat, de elég vicces ez így. Mármint alapvető, zsigerből jövő gondolataimat tudatosan felülvizsgálni nem olyan egyszerű dolog. De meg akarom próbálni, mert Ő kell nekem, az életem úgy érzem, mellette teljes lehet, és remélem Ő is ezt érzi, hogy velem le tudná élni az életét. Talán nálam az az egy hét a kapuzárási pánik megnyilvánulása volt?
Rengeteg a kérdés a fejemben, igyekszem rendszerezni őket, megpróbálni megválaszolni, de mint a fenti szöveg is mutatja, ezek csak próbálkozások maradtak eddig, káosz van bennem. Félek, hogy még nem hoztam meg a kellő döntést, ami mellé teljes mellszélességgel oda tudok állni, és ez az alapvető probléma. Mert lehetek bizonytalan sok mindenben, vacillálhatok és morfondírozhatok más dolgokon, de ezt biztosan kell tudnom ahhoz, hogy 100%-ig ki tudjak majd állni a döntésem, választásom mellett az életben. Már megint kicsi vagyok ehhez az ÉLET nevű társasjátékhoz….
“Komolyan besz.r.s, én már nem tom kinek az élete ez, de nem az enyém, az tuti”
2008 október 2. | Szerző: Füleske
Ezen a héten megéltem a poklokat. A Kedves lumbágóval feküdt otthon, én meg már a szakítás határán. Még az exszel is összebalhéztam. Úgy éreztem, ez így nem mehet tovább, ezt én így nem viselem el, nekem ebből elegem van, az Ő nagy barátságukból, az én folytonos bosszantásomból. Már felkészítettem a lelkem, hogy igen, mennem kell, mert két éve próbálom lereagálni a helyzetet, és nem megy, ha a Kedves nem segít, én ezt nem vállalom egy életen át. Folyton bőgtem, nem tudtam aludni, a munkahelyen rengeteg meló, lelkiismeret furdalás, utálom magamat, izzadságban való forgolódás hajnali negyed négykor, végre volt egy hely, ahol otthon voltam ennyi év után, és már megint vége.
Erre ma délelőtt végre beszéltünk, mert tegnap felmentem hozzá, hogy hazakísérjem. Az eszem meg megállt akkor és ott, és azóta álldogál egy helyben. Ugyanis az egészet nem érti a Kedves, hiszen eddig is volt veszekedés, mint a pénteki, nem érti, miért éltem meg ezt a végnek, és természetesen szerinte az Ő barátságával semmi gond. Hogy mivel van? VELEM!!!! Ugyanis nekem saját magam vagyok a legfontosabb, tehát önző vagyok, ezért akarom kisajátítani is, ezt kell levetkőznöm, és akkor minden rendben. “És felvetődött bennem az esküvő elhalasztásának gondolota?”, hát nem is érti. Szóval most megint az a nagy helyzet, hogy az egészben minden a ahelyén van, csak én vagyok megint a hülye, aki minden mögött lát valamit, pedig nem kéne, aki hülyét csinált magából, és akinek még nem volt elég baja saját magával, nem volt eddig elég problémája az önbizalmával, kapott a biliből még egy löketet. Összezuhantam. És a Kedves csodálkozik, hogy miért nincs minden úgy, mint annak előtte, mi ez a letört hallgatás. Komolyan nem tudom mi van. Csak a legnagyobb baj, hogy a másik oldalról meg mindenki nekem adott igazat… Asszem skizofrén leszek. Vagy már vagyok? Komolyan szeretnék kirohanni a világból, mert nagyon kevésnek érzem magam ehhez az evilági élethez!!!
Röviden
2008 szeptember 29. | Szerző: Füleske
Most elég fáradt vagyok, meg a szemem is kifolyt már a sírástól, de mennem kell tekézni, hogy ne hagyjam cserben a csapatot. Miért is a rosszkedv?
Pénteken megint összevesztünk.
Egyik nap a másik után…
2008 szeptember 24. | Szerző: Füleske
Noszóval, már megint régen írtam. Mi is történt azóta, lássuk csak.
Kibékültünk, vagy mi. Igazából nem történt semmi egetrengető ezen a téren, csak nem beszélünk róla azóta. Ezt nem tartom a legjobb megoldásnak, sajnos. Bár a Kedves azóta azért jobban fogadja különböző exszel kapcsolatos kifogásaimat, a múltkor még nevetni is tudtunk rajta. Ja, ex meg azóta is viselkedik, igen, nekem nem tetsző módon, és a csajok szerint nem képzelődöm. Csak ezt a pasik nem értik. Ez van. A megoldás egyelőre annyi, hogy ha bajom van, mondom. És remélem, ez a jövőben is nyitott fülekre talál. Muszály neki, ha így belevágunk a sűrűjébe. Melyikbe is? Hát az esküvőszervezősdibe. Bezony ám. Most ott tartunk, hogy kb mikor legyen, kb mennyien legyünk, és kb hol legyen. Az első kérdés egész jól áll, két hétvégét kilőttünk. A létszám majd alakul a hétvégén, mert házi feladat, hogy tisztázzuk le otthon, ki-kit akar ott látni, van-e a kedves szülőknek különleges kívánsága. Ja, mert külön megyünk haza, de erről majd később, ha már elkezdtem ezt a témát boncolgatni. Noszóval egyelőre a 40 főbe is beleférünk, amit nem bánnék, a kb 50 főt löttük be eddig is. És a hol. Na ez húzósabb, mert eredetileg úgy határoztunk, hogy legyen itt nálunk, mert így tudjuk szervezni személyesen. Viszont akkor minden rokont utaztatni kell, illetve szállást fizetni nekik. Szóval valszínű, máshol kéne, célszerű lenne hozzánk közel, mert az én vendégeim vagy háromszor annyian vannak a mostani állás szerint. De még nem döntöttünk, mivel akkor meg folyton utazgatni kéne a szervezés miatt. Kiforrja magát a dolog, csakhát azért lassan el kéne kezdeni a konkrét munkát, ha jövő ilyenkor már egy hónapos házasok akarunk lenni :).
Mit is csináltunk az elmúlt két hétben? Elvállalt a kis cégünk egy tervet, azon ügyködtünk, de éjfélekig ám, sajnos a kiindulási alap folyton változik, így elég nehéz készre csinálni mindent benne. Aztán voltunk Harkányban édes hármasban, anyósjelölttel. Őt is el akartuk vinni nyaralni, hát ez lett belőle. Csütörtökön indultunk, megnéztük a Siklósi várat, aztán sétáltunk, elfoglaltuk a szállást. Pénteken már végre birtokunkba vettük a fürdőt. Hát az első komoly benyomást a szag tette rám, fincsi záptojás, aztán meg az öltöző elavult rendzsere, a “mosolyogni tilos” szerződésű öltözős nénik. Azért jó volt a meleg vízben ücsürögni, és csak azon gondolkodni, mit is válasszak vacsorára a félpanziós ajánlatok közül. Amúgy jól éreztük magunkat, csak H. néni első nap délután a vízből kijövet szópóker csata kellős közepén esett el a lépcsőn, amit azóta is fájlal. Úgyhogy szegény nem volt valami jól azután. Vasárnap hazakocsikáztunk, Pécsen még a Plázába is bementünk. Csakhát minden olyan fényes, meg minden csak a fiataloknak szól, meg… Szóval azért ez nem volt valami jó, mert most szégyeljem, hogy fiatal vagyok? Hiába, a generációs különbségek :). Szóval ezért nem megyek most, jobb egy kis szünet szerintem, kényeztesse csak a kicsi fiát, legyenek csak kettesben. És én is haza megyek, olyan régen voltam.
Szóval ezek mennek, meg a bárányfelhők helyett az esőfelhők :). Oltári poénos vagyok.
Ui.: GD nagyon köszönöm a hozzászólást, főleg azért, mert nagyon rátapintottál a lényegre szerintem. Valahogy ezt a Kedves tudomására kéne hoznom, közvetíteni ezeket a dolgokat számára is. Majd megpróbálom kipraktikázni :).
Ez van…. de mi lesz….
2008 szeptember 8. | Szerző: Füleske
Én ezt nem igazán értem. Múlt héten még semmi baj sem volt, hét elején, erre hétvégére…Mindenféle eshetőséget próbálok végiggondolni, de nem tudom, mikor vagyok önző, elfogult, vagy mikor gondolom jól.
Szóval csütörtökön is egy jó hosszú beszélgetést folytattunk, aminek egy-két lényeges momentuma, hogy közölte, hogy Ő nem akarja rámerőltetni az akaratát, mindezt arra mondta, hogy mi van, ha én most kisétálok. Meg megvonta a vállát. Ettől ki tudnék rohanni a világból. Hát ennyi vagyok, egy vállrándítás? Hogy Ő már nem tud mit tenni, nem igaz, hogy 2 éve nem tudom az Ő múltját elfogadni. Hogy engem zavarnak dolgok, hát szóljak vissza. Igazán nem érti, mi a gond, min problémázok. És amúgy is hagyjam már békén, mert hulla fáradt, és ezekből a beszélgetésekből már halál elege van. Amúgy tényleg fáradt, és ezért gondolom, hogy elvetettem a sulykot. De ha nem mondom, akkor meg bennem gyűlik fel minden. De nem lehet vele megbeszélni, azonnal a plafonon van, úgy hogy lehet higgadtan megbeszélni valamit? De hogy lehet egy vállrándítással elintézni, ennyire nem vagyok fontos, ennyit jelent, hogy ott vagyok, erre alapozzak egy életre szóló házasságot, hogy így is jó, meg úgy is jó?!!? Aztán szombaton megint összetűztünk, és akkor kibukott belőle, hogy Ő milyen hulla fáradt, és beteg is, és (hazamentünk hétvégén hozzájuk) otthon anyukája rosszkedvét kell elviselnie, itthon meg én támadom le egy 12 órás munkanap után, hát vele ki foglalkozik? Úgy gondolom, igaza van. Csakhogy bármikor előhozakodtam a dologgal, teljesen ugyanígy reagált, ha fáradt volt, ha nem. És nem érzi, hogy annyi elég lenne a kis lelkemnek, hogy hozzám bújik, megölel, és közli, hogy engem szeret, és ne foglalkozzak az exszel, mert én neki mindennél többet jelentek, hiszen egy életre tervezünk, együtt, kéz a kézben, és nem érdekes semmi más. Ehelyett vállvonás, „nem akarom ráderőltetni az akaratom, mert azt én se szeretném”. Túlreagálom, mondjátok, túlreagálom, de valami egy kicsit megroppant bennem? Lehet, hogy sokat várok tőle, hogy nincs semmi baj velünk, csak kéne ebben a nagy rohanásban egy kis türelem? És hogy hogy lendüljek túl ezen az egészen? És később meg fogjuk tudni beszélni a problémáinkat?
Most kivárok, zajlódjon le ez a sűrű időszak, hátha lesz időnk egymásra. Úgy szeretném, egyszer Ő kezdeményezne beszélgetést, ha egyszer sikerülne minden ingerültség nélkül beszélgetni, ha egyszer nem az exet pártolná ki, hanem nekem adna igazat. Úgy szeretném a sok apró megjegyzést, felhangzó nevetést nem magamra venni az extől, csak elsétálni mellette, megrázni magam, és tudni biztosan mindent, amit biztosan kell tudnom….
nem akarom, hogy ez legyen az örök téma, de már megint…
2008 szeptember 4. | Szerző: Füleske
Régen nem írtam ezekről a dolgokról. Mert igazából március óta egészen jól kezeltem, azóta nem vesztünk össze rajta. És igen, azóta együtt vagyok egy irodában a csajokkal, és velük meg lehet beszélni. Emlékeztek mennyit keseregtem régen, hogy nem vagyok hasonló korú emberkék közt, nem tudok beszélgetni igazán senkivel a Kedvesen kívül. És a cég költözése óta így négyen egykorú lányok, egyforma problémákkal, örömökkel együtt vagyunk, még az egyetemen is évfolyamtársak voltunk. Szóval ezért is hanyagoltam a blogot, mert volt kinek kiadnom, kivel megvitatnom a gondjaimat. De most felgyűlt bennem megint, el kellett mondanom a Kedvesnek, hogy zavar, hogy folyton zavar. Igen, az ex. Hogy az ex úgy érzem, sokszor kuníroz. Értekezleten csacsog-csacsog vele, aztán rámnéz, somolyog, mintha csak azt mondaná, “én ezt is megtehetem, látod, mellettem ül”. Hogy neki mindig kell valami megjegyzésének lenni, csak a Kedveshez címezve: “Ügyes legyél holnap!”, minden pillanatban próbálja erősíteni, hogy “nekem igenis van közöm hozzá, én igenis mindent tudok róla”. És az ex, a tökéletes, akinek mindig van valami megjegyzése, fintora, pofavágása arra, amit csinálok, és az teljesen természetesen negatív. És ezt a Kedves nem érti, nem érti, és nem érti, hogy miért kell ezen fennakadni, mindig megvédi, hogy miért fáj az a két hetente lévő másfélórás értekezlet, miért veszem fel a megjegyzést, amikor az nem is volt olyan tartalmú, és miért támadok már megint neki, amikor ő nem szolgált erre rá, hiszen itt van velem. És tegnap is ez történt, elmondam a sok kis apró tüskét, sé erre megint kiborult, mint mindig ilyenkor, és végül megint én érzetem magam hülyén, hogy végülis nem is olyan nagy dolog, és megint miért bántom. De az egész egy újabb cinikus fintorral kezdődik előlről… Nem tudom, mi a megoldás, mert most elég sok hónapja bírtam már, próbáltam lepergetni magamról, de néha betelik a pohár. A csajoknak se meséltem soha semmi negatívat az exről, sőt sokszor mentegetem, hogy nem is olyan szörnyű, de kikiáltották simán bunkónak, mert olyan sokszor viselkedik velük is úgy. És persze mellettem állnak, meg lehet velük beszélni mindezt, csak sokszor úgy érzem, jobb lenne magamban lerendezni, mert így, hogy ők is rákontráznak, csak erősödnek bennem az ellenérzések.
Megint itt tartunk, és ez nem jó. Mert ha van ilyen célja az exnek, hát eléri, hogy veszekedjünk. Megint itt tartunk az elején…
esküvőn
2008 szeptember 3. | Szerző: Füleske
Megvolt a lánybúcsú, sőt az esküvő is elmúlt. És jó volt, meg más.
A lánybúcsún jót nevettünk, jót ettünk, és ittunk is finom eperízű habzóbort, meg koktélokat. Ezutóbbi nekem az első volt az életemben, mosolygóssá is váltunk mindannyian. Szóval elvesztettem a koktélszüzességem :). Egyikünk meg a tiramisuszüzességét :)). A szombati esküvő előtt pénteken hazamasíroztunk, hogy onnan csak egy óra az út. De végül inkább így csak bonyolultabb lett minden, de legalább láttam anyáékat egy kicsit.
Az esküvő: Nagyon tetszett, hogy minden egy helyen volt, a polgári szertartásra kijött az anyakönyv-vezető, az egyházira a pap. Ha esett volna, akkor is elfértünk volna, mert volt szép terem a szertartásokhoz, de mivel aranyos nyárvégi idő volt, a szabadban, haragoszöld fák között mondták ki a boldogító igent. Az étterem és a szállás is ott volt 200-300 méterre egymástól. Szóval a helyszín tökéletes volt.
Nem túl sok esküvőn voltam életemben, de ez valahogy más volt mint a többi. Biztos azért is, mert hogy ilyen jól ismerjük a mennyasszonyt, közelről, bele is folytunk a mindennapos szervezésbe, mert elmesélte. De valahogy az is más volt, hogy ott állt a velem egyidős barátnőm gyönyörűen hófehérben, és kimondta a komoly, egy életre szóló igent. Ott álltak ketten a párjával, akikkel együtt koptattuk az egyetemi padokat, és mostmár komoly házasember lett belőlük. Érthető ez, mit szeretnék mondani? Az egész kicsit megilyesztett, kicsit közelebb hozta hozzám az egészet, hogy mi is vár rám remélhetőleg egy év múlva. Szóval furcsa volt, de egyben nagyon megható. A lagzi jól sikerült, sokat táncoltunk, ettünk-ittunk, ott volt a fél erdész évfolyam, akik aztán csinálták a hangulatot. Szóval minden jól sikerült, nagyon jól éreztem magam!
Itthom viszont várt a munka, a melóhelyen is sok, meg az otthoni cégnél is sok. Úgyhogy gyürjük az ipart, bár főleg a Kedves, Ő éjfélekig veri a billentyűket. Viszont elkezdődött a tekebajnokság, amire jelentkeztünk. Hétfőn volt az első meccs, hát második versenyszerű gurításomhoz képest is elég gyenge lett, de nem is az a lényeg, hanem hogy bazi izomlázam van, de annyira, hogy szinte bicegek. Úgyhogy minden izomláz elleni csodaszer tippjét szívesen veszem :)!
Történik a sok minden
2008 augusztus 22. | Szerző: Füleske
Mostanság nagy a lótifuti. Midegy, majd lesz olyan is, amikor meg majd azért kesergek, hogy történjen már valami.
Múlt hétvégén hazamentünk anyósjelölthöz. És igen, nyírtunk füvet, rendbetettük a portákat. Reggel nehezen ment a kelés, mert már hulla fáradtan indultunk a hétvégének, de muszáj volt hatkor kipattani. Csak azért nem ötkor, mert épp esett az eső. Egy körül végeztünk a melóval, jól el is fáradtunk. Öltözés, és rohantunk Sárvárra fürdeni, mert a Kedves anyukája most ezt ötletelte. Este fél tízig ücsültünk a vízben, ami nagyon kellemes volt. Még néptáncbemutatót is láttunk. Szegények a két medence közt nagy gyerekzsivajban próbáltak táncikálni, az udvariasak gyér figyelmében sütkérezve. Sajnáltam őket, mert amit előadtak, az nem volt rossz, de az ember a 36 fokos vízből kipislogva nem épp ilyesmire befogadóképes. Viszont a Kalálka együttes is ott volt, az emeleten énekelt a gyerekeknek, őket is hallgattuk egy ideig, jó volt újra hallani ezeket a dalokat, amiket apa gyerekként hallgattatott velünk, és persze érdekes volt az újakkal összevetni őket. Mire hazaértünk, már hulla fáradt voltam, alig támolyogtam. De másnap újfennt hatkor kelés, és indulás vissza, mert a Kedvesnek találkozója volt egy jogásszal, aki az újabb megbízást adta a cégünknek erdőtelepítési tervhez. A drága pedig csak vasárnap ért rá. Mindegy, mert így végre nyertem egy napot itthon, főztem jó kis húslevest, sütöttem sütit.
A héten a munkahelyen nem történt sok minden, így a titkárnő helyén azért nem lehet unatkozni, főleg, hogy most a közvetlen munkakörömben is helyettesíteni kellett két kollégát is. Sebaj, pihenés képpen szerdán, 20-án ötkor felpattantunk, és a vasárnapi megbízás tervét elindítva kirobogtunk felvenni a területet és talajszelvényeket ásni, talajmintát venni. Délután négy után estünk haza, hogy aztán még elrobogjunk valamit enni. Dobtunk is nagy hátast, mert az ötödik étterem ajtaját találtuk csak nyitva. Hiába, városunk metropolisz méretű megyeszékhely :)… Ma viszont lazítás volt. Vessen meg a világ, de a Kedvessel terepre menés címszó alatt elvittük a kiszedett talajmintát a laborba Zalaegerszegre, és sétáltunk ott egy keveset, mivel még soha nem voltam, aztán meglátogattuk a Göcseji Falumúzeumot,amit mindenkinek szívből ajánlok! Érdekes lenne az Olajipari múzeum is, ha lenne elég pénzük, mert gondolom ez hibádzik, ahhoz, hogy kitáblázzanak mindent, vagy leírjanak egy-két dologról egy egyszerűbb magyarázatot, hogy egy laikus is megértse, és ne csak egy halom cső és érdekes alakú acél-izé közt sétálgasson, amire még az sincs kiírva, hogy mi, nemhogy az, hogy mire használják. Azért mindent eminens módon megcsodáltunk. Érdekelt volna, ha valahova leírják, hogy az a bólogató, megtudtam himba a neve, miért kell bizonyos helyekre, és például az algyői olajmezőn nem látok ilyet. Ugyanis szerdán több ilyet is körbemértem GPS-sel, mert a területbe esik, és közben, míg áldogáltam, és mért a kütyü, volt időm mélázni a jó kis büdösben a bugyogó olajról, meg a villanymotor hajtotta bologatóról. Mindegy, majd utánanézek.
Szóval ez van. Ja, és a legfontosabb: dadadada-dadadada-pamparampam! Kész a konyha, végre másfél hónap után minden a helyén!! A bútort kedden hozták, és én csütörtökön befejeztem a bepakolást. Nagyon jó érzés! És a hétvégén kivakarjuk végre a szutyokból a lakást! Ugyanis hétfőn lánybúcsút tartunk, és valaki itt fog aludni nálunk. Már pólót is csináltattunk, készülünk a jó kis vacsira. Szóval, ahogy mondtam, zajlik az élet!!!
felbukkantam megint
2008 augusztus 13. | Szerző: Füleske
Hát előkerültem megint. Sajnos most, hogy helyettesítenem kell a titkárnőt, elég nehézkesen jutok ide, meg nyaralni is voltunk…
Úgy tovatűnnek a napok, hogy pillanatok alatt hetek lesznek belőlük, és már régen egy hónapnál tartunk, amikor felocsúdok. konyhát újítottunk, kifestettük. A bútor még nem érkezett meg, amit rendeltünk, mert a múlt héten akarta hozni a srác, de akkor ugyibár nem voltunk itthon. elég hosszú ideig tartott így, hogy csak délutánonként tudtunk dolgozni, illetve nem egy piktortehetség egyikünk sem-speciel én életemben először festettem zománcfestékkel, de túl vagyunk a nehezén. Csak jó lenne már bepakolni végre az edényeket a szekrénybe, mert így elég háborús övezet a kisszoba, ahol most minden talpalattnyi felületet fazék-tányér-edény borít. A héten végre az extra kis dekorációt is befejezem, így készen várhatjuk a bútorost. Meg is mutatom, nézzétek, azt kreatívkodtam a falra:
Nos, íme. Itt bal oldalt lesz a szekrény, ha egyszer megérjük.
Noszóval, a múlt héten pedig nyaralni voltunk. Anyáékkal és a húgomékkal hatosban Pálkövén. Még a Balaton észeki partján nem voltam nyaralni, így érdekes volt. A víz jó hideg, viszont a kilátás a déli partról szebb az északira, mint fordítva. Fura volt, hogy olyan hirtelen mélyült. Bát sokat nem voltam vízben vizonyos női dolgok miatt, de azért nagyon jó kis kikapcsolódás volt. Sokat aludtunk, játszottunk, rejtvényfejtés, pletykalap-olvasás, evés-ivás. Még a Kedves is kibírta, bár ő inkább olyan aktív pihenős fajta, de megköszöntem, mert végig kibírta. Ugyanis azzal nyitott még két-három hete, hogy ha van valami fontos, ő bizony visszajön az értekezletre. Hát nem volt semmilyen fontos, de inkább reménylem, hogy ráeszmélt, hogy elég fura lett volna, ha visszajön. És GD, persze hogy vannak exes dolgok. Pl. úgy bocsátotta útjára a Kedvest, hogy “ha nagyon megunod a nyaralást, szívesen várunk ám vissza”. Görény egy beszólás volt, na most mit mondjak, amikor úgy teperek, hogy a szüleimmel közös nyaralás jól sikerüljön… Mindegy. A politikám, hogy igyekszem ezeket a kis tüskéket elviselni, nem hagyni, hogy belémfúródjanak, megpróbálom elhajítani őket messzire, nem felemlegetni. Aztán lehet, hogy csak rohadtul hazudok magamnak, és azok a tüskék igenis bennem vannak, csak a homokba dugom a fejem. Nem tudom, de amióta így gondolkodom, és megpróbálom nem felvenni ezeket a piszkálódásokat, kicsit jobb. Bár így is ki-ki buggyan belőlem egy-egy megjegyzés a dolgot illetően, amiért haragszik a Kedves, de megmondtam neki, igenis zavar ez a dolog, és szeretném, ha tudná, ha idegesíti is az a pár megjegyzés. A legfurább viszont, hogy ezekről a dolgokról nem meséltem a kolléganőimnek. Amúgy nagyon jó kis társaság, 4 egykorú lány, egyforma problémákkal, hasonló cipőben. Szóval nem meséltem nekik, és mégis feltűnt nekik, hogy az ex folyton rosszal valamit, neki semmi nem jó, folyton beszól. Oké, biztos rossz napja van, semmi se tetszik. Aztán a múlt héten egész normális volt, amikor én nem voltam. Hopsz “tök olyan, mintha rád pikkelne”. Már nekik is feltűnt, hogy minden böki a csőrét, mindenbe bele kell szólni. Szóval így állunk. Jó, hogy végre van kivel megosztani a dolgaimat, talán ezért sem olyan nagyon sűrgős leírnom ide ezeket, mert van kivel megdumálni. Hát ez a helyzet. Volna még mit mesélni, pl hogy egész jó kis fél-hétvégét töltöttünk el anyósjelöltnél, pedig előzőleg elég zabos-rosszkedvű volt. Ugyanis anyáék nyaralás előtt ott aludtak velünk egy estét nála, és valamiért nagyon furán viselkedett a Kedvessel, annyira, hogy úgy felhúzta magát, hogy a nyaralás alatt fel se hívta. Erre szombaton odaállítunk kettecskén, és olyan kis cserfes volt, moziba is mentünk… Szóval elég kiszámíthatatlan, de most jó volt. Sajna megint megyünk, pedig maradnék a fenekemen kicsit már, sőt megint füvet kell nyírni, megint nekünk az ottani telken, még jó, hogy még 2 kedves rokon is tulajdonos, akik rá se bojszintanak a dologra, nyírjuk csak. Mindegy, eldolgozgatunk a Kedvessel.
No, jól megszaladt velem a ló.
alkony
2008 október 18. | Szerző: Füleske
Gyönyörű az ég. Az egész narancsban játszik, de ez a milliónyi árnyalat szinte hihetetlen, leírhatatlan. Milliméterről-milliméterre más.
Rám sötétedik lassan. És a sok narancsból, padlizsánlilából kék lesz, sötétkék, apró gyémántokkal tarkítva. Az álmok hona…
Olyan fura ez, nem? Hogy egyszer csak megszűnik az ember gyereknek lenni, és észre sem veszi. Pedig talán csak egy pillanat volt a változás, csak addig tartott, mégis ég és föld helyet cseréltek, és mindez teljesen észrevétlenül történt. És mit is jelent felnőttnek lenni? Háztartást vezetni, hivatalba járni, felelősséget vállalni, gondoskodni? Mindezt teljesen máshogy képzeltem gyerekként, azt hittem sok minden sokkal egyértelműbb, egyszerűbb.
Zajlanak a hétköznapok. A héten nem volt kedvem és erőm délutánonként megváltani a világot, egyszerűen csak leültem, és gyöngyállatkákat fűztem, hiszen ki tudja mennyi időm lesz karácsony előtt, de most volt, kerítettem. Így aztán a lakást a kosz be akarta kebelezni, úgyhogy ma takarítottam, kisuvickoltam a Mókuslakot. Munkanap lett volna ma, de megkaptuk ajándékba ezt a napot, úgyhogy már reggeltől foghattam a porrongyot :). A Kedves elment az anyukájához reggel. Nem volt kedvem menni, így igen, kövezzetek meg, a takarítás ürügynek sem volt utolsó. Jó most kicsit magamban lenni. Annak ellenére, hogy már várom haza a Kedvest. Emberfüggő vagyok, igen, ez van. Nekem mindig kell legyen a közelemben valaki, akit szeretek, mert különben a lelkem vízért kiállt a szeretetlenség sivatagában.
Sötét lett, megjelentek az első csillagok. Sokszor úgy érzem, hogy keresek valamit. Igen, nagy valószínűséggel magamat, amit röpke 25 évem alatt nem sikerült megtalálnom teljesen. Találnom kéne valamit, amiben kiteljesedhetek, ami elégedettséggel tölt el. Vagy egy ilyen örök elégedetlennek nincs ilyen? Annyi kérdés van folyton bennem, a legegyszerűbb dolgokkal kapcsolatban is. Ezekről a dolgokról hittem gyerekként, hogy majd bennem lesznek az egyértemű válaszok. De most is az a bizonytalan, riadt gyerek vagyok belül sokszor, akinek abban a röpke, de fontos pillanatban, amikor felnőtté lettem, el kellett volna tűnnie, örökre.
Oldal ajánlása emailben
X