Mi is történt azóta?

2008 október 15. | Szerző: Füleske |

A helyzet kísértetiesen hasonlít mindegyik ezt megelőző, hasonló esetre. Na ezt jól megmondtam, igaz? Szóval máskor is veszekedés, összeborulás, kibékülés, “jaj, hát nekem semmi bajom sincs mindezzel” érzés erősítése, aztán 2-3-6 hónap múlva bili megtelik, vészesen inogni kezd, majd tartalmát a nagyvilágnak ajánlva marad tisztelettel. Igen, attól félek, megint ez lesz a helyzet. De nem szabad hagynom. Sokat igyekeztem gondolkodni a dolgokon, és megnézni mindent abból a szemszögből is, amire a Kedves felhívta a figyelmem. Csak a kisördög mindig jön, törleszkedik, és a végén csak nem tudom maradéktalanul úgy gondolni a dolgokat, ahogyan kéne. És a legnagyobb baj pont ez, hogy dolgokat valahogyan KÉNE gondolnom. Nagyon zagyva, amit írok, nem tudom érthető-e? Talán magam se értem. Azt, hogy vagyok én, születnek bennem gondolatok, és ezeket akarattal meg kell változtatnom, mert nem jók. Ergó, elkerülhetetlenül levonja a kisördög a következtetést: NEKI nem jó gondolataim vannak, NEKI nem vagyok jó. Szóval nagy fenegyerek ez a kisördög.
Sokszor azon morfondírozom, hogy talán tényleg minden fordítva van, és a feje tetején áll a logikám, csak nem akarok tudomást venni róla. Kifejtem: Másfél éve jegyben járunk, és akkor ez egy pehelykönnyű döntés volt, hogy akarom őt. És másfél hónapja voltunk azon az esküvőn, valami megérintett, az egész véglegesség érzése. Aztán elkezdtünk konkrétan a mi esküvőnkről beszélni. Valami pedig keresztbeállt bennem. Talán nem is az egész helyzettel van bajom exestől, mindenestől, hanem én saját magammal nem vagyok tisztában? Talán én nem határoztam el magam teljesen? Vannak dolgok, amiket biztosan tudok: szeretem a Kedvesemet, nagyon jó vele lenni, nagyon szeretem benne, hogy van jövőképe, el akar valamit érni, álmaink egyek, legalább is elmondása szerint. És úgy érzem, nem is lenne semmi gondom enélkül a barátság téma nélkül. De a fagyi visszanyal, mert ha igaza van a Kedvesnek a mindig magamra gondolással, akkor csak ki akarom sajátítani Őt, és akkor csak én kreálok problémát magamnak, ergó semmi gond, és csak át kell állítanom egy kapcsolót a fejemben, tudjátok, ahogy az lenni szokott, olyan egyszerűen. Önző voltál, pukk, nem vagy az. Ironizálok, bocsánat, de elég vicces ez így. Mármint alapvető, zsigerből jövő gondolataimat tudatosan felülvizsgálni nem olyan egyszerű dolog. De meg akarom próbálni, mert Ő kell nekem, az életem úgy érzem, mellette teljes lehet, és remélem Ő is ezt érzi, hogy velem le tudná élni az életét. Talán nálam az az egy hét a kapuzárási pánik megnyilvánulása volt?
Rengeteg a kérdés a fejemben, igyekszem rendszerezni őket, megpróbálni megválaszolni, de mint a fenti szöveg is mutatja, ezek csak próbálkozások maradtak eddig, káosz van bennem. Félek, hogy még nem hoztam meg a kellő döntést, ami mellé teljes mellszélességgel oda tudok állni, és ez az alapvető probléma. Mert lehetek bizonytalan sok mindenben, vacillálhatok és morfondírozhatok más dolgokon, de ezt biztosan kell tudnom ahhoz, hogy 100%-ig ki tudjak majd állni a döntésem, választásom mellett az életben. Már megint kicsi vagyok ehhez az ÉLET nevű társasjátékhoz….