Eltelt egy év…
2010 október 20. | Szerző: Füleske
Nagyon régóta meg kéne már írnom a következő bejegyzést, meg a következőt, meg a következőt, de egyszerűen beszippantanak a hétköznapok, aztán máris jön egy hétvége, amikor végre lehet élni, és ráeszmélek, hogy egy újabb hétnek vége van. Mire ezen elmélázok, már fordíthatok is a naptáron. Eszméletlen.
És igen, eltelt egy év, sőt már lassan megint egy fél…
Eltelt fél év…
2010 március 5. | Szerző: Füleske
Eltelt fél év, igen. Visszanézve nagyon gyorsan elrohant, és mégis olyan, mintha az esküvő fényévekkel ezelőtt lett volna. Még mindig olyan emlék, amivel kapcsolatban ha nem lennének fényképek, és egyéb “bizonyítékok”, győzködnöm kéne magam, hogy tényleg megtörtént. Mert nagyon fura, hogy én már ezen túl vagyok, ez az élmény már megadatott nekem ebben az életben. Mintha nem is velem történt volna… Nézem a képeket és nagyon jó lenne még egyszer átélni :).
Hogy milyen azóta az életünk? Kösz GD, hogy ilyen hűséges vagy, és be-benézel hozzám, ez is késztetett arra, hogy egy kis összefoglalót írjak az elmúlt hónapokról. Íme:
Egy jó kis nászúttal kezdődött, két hét Görögország egy kisebb szigetén, Zakinthoson. Ami jól sikerült, pihentünk, csavarogtunk, de nem hazudtoltuk meg magunkat, olyan volt, amilyenre számítottam. Ha újra tervezhetném, nem ide mennénk… 🙂 Mert két hétre túl kicsi volt a sziget, nem vagyunk azok a parton döglős fajták, na. A repülés jó kis élmény volt, én még nem repültem, és ráadásul a gépen az a meglepetés várt bennünket, hogy bemehettünk a pilótafülkébe nászajándékul. A kapitány pedig olyan rendes volt, hogy végig ott maradhattunk a leszállásig. Az idő már így szeptemberben nem volt az a rekkenő, így a kocsikázás, sétálás ideális volt, fürdeni azért néha már kicsit felhős volt. Viszont a tenger nagyon szép volt, láttuk a hajóroncs öblöt hihetetlenül fehér homokjával, a lehetetlen magas sziklafalakat, ahogy bátran a mélykék tengerbe szakadtak, kikelő, és az életet adó tenger felé igyekvő tengeri teknősbébiket, Porto Vromi szűk kikötőjét, a leégett hegyoldalakat, ettünk húsos pitét a Keri kilátónál, sült halat a homokos tengerparti étteremben, robogóztunk a part menti szerpentineken, és eljutottunk szinte a sziget minden szegletébe kis piros bérelt Hyundaijunkkal. Jó volt, a miénk volt…
Aztán haza kellett jönni… És jött a feketeleves. Ugyanis azon a hétvégén anyóspajtás lábát törte két helyen is, műteni kellett. Öt teljes hetet töltöttünk édes hármasban november elejéig 42 négyzetméternyi panelunk meghittségében. Ezt azt hiszem nem kell ragozni tovább. Közben megjött az ítéletem is :): mivel házasságra lépésünkkel egyidőben a Kedvesből férjurammá előlépett személy a munkahelyünkön is előléptetést kapott, nekem az összeférhetetlenség miatt gyorsan el kellett hagynom az igazgatóság fedélzetét, így október végétől a társigazgatóság berkeiben tevékenykedem. Fájt az az időszak. Az otthonunkban nem lehettünk egészen otthon, nem volt vita, vagy bármi, de mégsem lehettünk egészen otthon, hogy anyós is ott volt. Mindent hozzá igazítottunk, ami tudom, hogy egy gyerek esetében is így van, node az azért egészen más, úgy gondolom. És fájt, hogy a jól megszokott embereket, feladatokat, környezetet le kell cserélnem egy újra, mégha nem is teljesen idegen mindenki, és a munkahely csak a szomszéd lépcsőházban is van. Eddig se túl sok közöm volt választott szakmámhoz, csak papíron láttam erdőt nap, mint nap, de mostantól… Az első pár hónap csöndesen telt, de január óta beindult a nagyüzem, újítom az őstermelői igazolványok tömkelegét, és megpróbálok válaszolni az ügyes-bajos kérdések halmazára, ha tudok. Mostmár egyre többre tudok. De ez az egésznapos ügyfelezés nem az én asztalom, estére nagyon el lehet fáradni az állandó mosolygásban. Szóval nem annyira vagyok elégedett a munkámmal. De a pénz nagy úr, a félelem meg még nagyobb. Mert nem vagyok túl bátor egy nő, az biztos. És nem vagyok karrierista sem, így maradok egyhelyben, és várom, hogy végre elkezdhessem, elkezdhessük építeni azt a karriert, emiről tényleg álmodom. A Kedves türelmet kért tőlem, mert házikót építünk, és akkor kimenekít innen, azt ígérte jövőre már babázhatunk. Hát nagyon remélem, tényleg így lesz!
A napok pedig telnek, nagyon gyorsan egymás után, fel sem eszmélek, és eltelt egy hét. Túl rövidek, hogy bármit is kezdjek velük, csak a napi rutin, és már kezdődik is egy új. De egyelőre nem fásultan mondom ezt. Egy nagyon rendes, fiatal kollégával húzzuk az igát a melóhelyen, így legalább nem vagyok tök egyedül, van egy sorstársam. Itthon pedig nagyon jól mennek a dolgok. Megvagyunk, teszünk-veszünk, jövünk-megyünk, és éljük azt a bizonyos házaséletet. Ha őszinte akarok lenni, sokban nem változott az életünk, hogy házasok lettünk, mármint a kettönk élete, viszonya. Amúgy meg, mint már fentebb írtam, jócskán feborult a munka miatt. Ő is sokkal elfoglaltabb, komolyabb, és bosszantóbb dolgok foglalkoztatják. Küzd a nagy magyar valóság ellen, a közigatás léket kapott hajóján. Én meg csak hallgatom, és próbálom nyugtatni. Hogy külön munkahelyre kerültünk, talán jobb így most. De nem a munkában jelentkező konfliktusok miatt, hanem mert így végre nem kell látnom az exet. Gyerekesnek tűnhet, de hogy nem kell vele nap, mint nap szembesülnöm, meg a dolgaival, nyugodtabb vagyok. Miről nem írtam még? Sikerült Twilight fanná lennem az elmúlt hónapokban, nagy élvezettel olvastam el mindhárom könyvet, kissé kritikusabban fogadtam a két filmet, de úgy egészében nagyon szeretem a történetet. Mint egy tinilány, de azért szerencsére a kór lefolyása annak elenére, hogy elég heveny volt, mostanra várakozó álláspontra helyezkedett :). Nagyon várom a 3. filmet, és a 4. könyvet magyarul.
Dióhéjban ennyi. 🙂
Esküvő
2009 szeptember 3. | Szerző: Füleske
Készülődnöm kéne, harmadik napja vasalok a nagy útra, de mostmár tényleg le kell üljek élménybeszámolót írni. Hol is kezdjem…
Csütörtökön már szabin voltunk, így nem keltünk korán, szépen komótosan elkészültünk, és kivittük a vadászházba a dekorcuccokat, néhány ruhát, amire már nem várt vasalás. Aztán vettünk még övet, meg kenyérvágókést, routert, és egyéb hasznos, esküvőhöz elengedhetetlen dolgokat J… Most értünk rá, na. Egy óra előtt anyáék is befutottak a pályaudvarra a barátnőmmel, el is rohantunk a varrónőhöz gyorsan: koszorúslányruha inkább színével befelé, derékkötő masni nélkül, és egyéb varrónői idegeket borzoló kívánságok két nappal a nagy nap előtt . Délután nagy vasalásban voltunk, a gyűrűpárnát kellett összeszerelni, mindenféle részleteket a lelkükre kötni. És este elmentünk vacsorázni. Igen, ezzel a felkiáltással indult a lánybúcsúm. Ugyanis én megpróbáltam nem kérdezni semmit, nem keresztbe szervezni egészen délutánig, amikor már nem bírtam csendben maradni az árulkodó jelek miatt. Szóval összehozták a kis bandát, ami nagyon jól esett, még a kisbabás kolléganőm is otthon hagyta a kedvemért a férjével a picit. Nagyon-nagyon meleg volt, ettünk-ittunk finomakat, aztán már kezdtem örülni, hogy megúszom, de akkor jött a „feketeleves”. Egy elég hosszú kvízt kellett megoldanom a Kedvesről, természetesen a jól bevált: jó válasz ajándék, rossz válasz ivászat körítéssel. Nem csak viccesre sikreült mindez, de egy-két válasz még tanulságos is volt! A jó válaszokért szép sorjában felöltöztem, mint mennyasszony: műanyag otthonka, csillogós tiara, narancssárga fátyol, művirágcsokor, drótgyűrű… a pincérek nagy derültségére. Kaptam néhány házaséletemben hasznosnak bizonyuló dolgot, mint ruhakefe, kötény, tanga, pelenka… Jól éreztük magunkat! Hazafelé már annyira belekényelmesedtem a viseletembe, el is felejtkeztem róla, hogy nem értettem miért is volt előzékeny az a néhány autó, akivel találkoztunk: a zebrán átvonulva akartak jót röhögni rajtam. Velük röhögtünk J!
Másnap elég nehezen ment a kelés, de várt a körmös, így menni kellett. Újabb ruhapróba is volt koszorúslány barátnőmnek, de az enyémet hozhattuk el végre! Dugdostuk serényen a vőlegény elől! Több fuvar következett hússal, ruhákkal, végre a koszorúslány-ruhával a tetthelyre, estefelé az ültetési rendet is összeállítottuk. A Kedves barátai már aznap este megérkeztek, így sor kerülhetett a legénybúcsúra, aminek azért másnap nem voltak nagyonb durva következményei J.
Mi lányok csöndeskén körmöt lakkoztunk, főzős műsort néztünk, és próbáltam nem izgulni.
És felvirradt a Nap! Megküzdöttem a reggelivel, nagy menet volt J. 9-re mentünk a fodrászhoz. Nem voltam nála próbafrizurán, mivel többen ajánlották, valahogy megbíztam benne. Megmosott, becsavart, és majd egy óra süketségre ítélt a búra alatt. Addig kifazonírozta Anyát, és a Barátnőmet, és szerintem nagyon jó frizurákat csinált, pedig most találkoztak először, valahogy ráérzett mindenki egyéniségére!! Közben jött a telefon, hogy a busszal érkező rokonok kicsit aggódnak, mert a busz lerobbant, még az indulás előtt… Már akkor nem tudtam ideges lenni, csak mosolyogtam, és azt hajtogattam mindenkinek, hogy nem vagyunk időhöz kötve a szabadtéri szertartás miatt, csúszhatunk, csak érjenek ide. Aztán jöttem én a fodrászszékben. Minden elismerésem a fodrászomnak, asszem ezek után váltottam is J, amit alkotott az én semmi hajamból. Mindenkinek nagyon tetszett, de Apa dicsérete volt a legőszintébb, hogy végre én voltam, illet hozzám, a ruhához, szerves egészet képeztünk. Rohantunk a sminkeshez ¾ 1-re, amiből majdnem negyed 2 lett, mert késett a lelkem. Na ekkor egy kicsit ideges lettem… Bár az idő is rátett egy lapáttal, ugyanis amíg a fodrásznál voltunk beborult, és lógott az eső lába… Kicsit sírtam, de csak szigorúan smink előtt J. Tíz percet csúsztunk, irány Ropoly!
Ott megcsodálhattuk ahogyan az orkánszerű szélben küzdenek a kültéri dekorációk kihelyezésével, újabb instrukciókkal próbáltam Anyáékat bombázni, és öltözni kezdtünk. Először a vőlegény, aki nagyon fess lett! És végül én. Szépen mindent magamra öltöttem, kis segítséggel. Anya és Barátnőm is nagyon aranyos volt, de néha inkább nehezebb volt a sürgölődésükből kikevergőzni J, dehát egyszer öltöztet az ember egy mennyasszonyt… Valahogy én még ekkor se éreztem mi történik, és valahogy szinte a mai napig sem fogom fel, hogy túl vagyunk rajta…
Megjött a fotós, és kiléptem életem párja elé. Kíváncsi leszek a képekre, megilletődtünk mindketten. Aztán már bolondozással folytattuk, mert farkatlanítottam a csokromat, ugyanis a virágkötő kreatívan a kerek csokromnak csinált egy szabályos farkat, hogy érdekesebb legyen. Az is volt, de azért mondta, ha nem tetszik, vágjam le nyugodtan. Megtettük, nagy derültség közepette J…
Jött a beállított fotózás a tóparton. Sajnos már nagyon fújt a szél, néha csepegett is, de kitartottunk, remélem nem nagyon vicsorogva a képeken J. Visszatérve már megérkezett a busz, készültek képek a koszorúslányokkal, örömködés, majd gyorsan elbújtam.
Telt-múlt az idő, és egyszer csak szóltak, hogy kijöhetek. Mindenki ott állt a kis terasz előtt… a vőfély pedig elkezdett beszélni… elbúcsúztatott. Nagyon büszke vagyok a szüleimre, mert nem fakadtak sírva, ahogyan én tettem, ha könny is szökött a szemükbe, így gyorsan abba tudtam hagyni a pityergést, és megpusziltam őket jobbról is, balról is. Sajnos a nagyik lenn maradtak a tömegben, így lemaradtak a pusziról. Ezzel kezdődött a vőfély mulasztásainak száma, ami talán egy kívülállónak fel sem tűnt, de ott állva, és tudva, minek kéne jönni, vagy hogyan, nagyon bosszantó volt. De nem ez a lényeg! Felkötöztem a vőfélyszalagot, ez eszébe jutott, de a kitűzőket már önállósítva magamat, csurom vizesen voltam kénytelen feltűzni, de mindenki örült nekik. Aztán kisebb koszorúslány-káosz után, megint csak nem volt ki mondja nekik, hova, merre, Apába karoltam, felcsendült a vonuló zenénk, és óriási szemekben hullani kezdett az eső… Igen, erre nem lehet mit mondani… Hogy nem volt annyi esze a drága vőfély uramnak, hogy ekkora felhők alól talán be kéne vonulni… És miután én döntöttem, hogy befelé, elloholt egy székkel a kezében… Fölém egy kedves rokon tartott ernyőt, ahonnan megkértem a násznépet, aki az eresz alatt talált menedéket, hogy fáradjunk talán a B-terv helyszínére J… Itt kicsit várakoztunk a zenére, a zenekar profizmusa már itt megmutatkozott, és elkezdődhetett végre! Szép volt, kicsit talán hosszú, de megható, és mégiscsak a mi esküvőnk!! Né lettem, kimondtam a boldogító igent!!!!!!!!!
Ezután a végeláthatatlan pezsgőspohár csengés, mosolygás, puszilkodás, gratulálás következett. Rizst is kaptunk, nem is keveset kilépve az ajtón!
Ezután pedig kezdetét vehette a mulatság! Mindenkitől csak nagyon pozitív visszajelzés érkezett, a zenekarunk nagyon-nagyon fantasztikus volt, a társaság nem különben, végigtáncoltuk az egész estét! Minden finom volt, bár sokat nem ettünk, de mások dicsérték! Sok vicces ajándékot kaptunk a versikénknek köszönhetően: falazótéglát, cserepet, sódert J. Hajnali ötkor úgy kellett megkérnünk a zenekart, hogy nagyon szépen köszönjük, de már összeesünk a fáradtságtól, nem megy a tánc tovább. Elbúcsúztattuk a buszos rokonokat, barátokat, hogy aztán házasként álomra hajtsuk a fejünket. Igen, kíváncsi lennék egy ilyen lagzi után hány ifjú pár tud nászéjszakát csapni J?!
Megtörtént, elmúlt a nagy esemény, amire már majd egy éve készülünk. És nagyon szépre sikerült. Arra, hogy az eső megtisztelt bennünket, a beszédet mondó polgármester csak annyit mondott, hogy minden cseppje áldásként hulljon reánk! Én csak azt kértem az égiektől, hogy most így elsírják helyettünk az összes könnyünket életünk során, hogy mi csak nevethessünk!
Mindenki nagyon-nagyon aranyos volt, úgy jöttek, hogy ez most egy nagyon jó buli lesz, és azzá tették nekünk!! Az, hogy a Kedves anyukája miért volt olyan hideg és kívülálló végig, azt csak bánja ő, bár a Kedvest nagyon bántja, látom, de nem tudom, mit tehetnék ellene… A vadászház üzemeltetőjének is lenne egy-két megjegyzésünk holmi megivott pálinkákról, felszámolt 100 korsó sörről 64 embernek, szervezetlen előzményekről… De végül a pincérek, szakácsok megmentettek bennünket. A vőfély se fog tőlünk reklámot kapni, az is tuti, arc az van, de mögötte… A zenekarnak viszont bazi nagy piros pont!!!! Nagyon-nagyon jók voltak, mindenki csak áradozott, nagy repertoár, és mindenféle zene benne, és nagyon hosszan játszottak egy huzamban, szóval csak szuperlativuszokban lehet róluk beszélni.
Elmúlt, és most jön csak a java, a mi kis életünk, mint kis család, remélem hamarosan bővülő J, vidám kis család!
Már csak négyet kell aludni…
2009 augusztus 25. | Szerző: Füleske
„GD
Hajrá-hajrá, drukk-drukk! 🙂
Áruld el Nekem – és ezt nem gonoszkodástól vagy szkepticizmusból kérdezem, félre ne értsd – de honnan tudod, hogy nem a szerelembe vagy-e szerelmes és abba az élménybe, hogy valakivel most ünnepélyesen összekötheted az életed? Miért érzed azt, hogy ez csak Neki szól és Ő AZ IGAZI?”
Kislányként én azt hittem, hogy a NAGY Ő az tényleg valami misztikus dolog, azt az ember azonnal érzi, egyértelműen, nincs kérdés. Aztán elindult ez a kapcsolat három éve, és aki olvasgatott előtte is rólam, tudja, hogy szóval voltak nehéz pillanatok. De melyik kapcsolatban nincsenek? A lényeg, hogy meg tudtuk, meg tudjuk őket oldani. És most itt vagyunk, 4 nappal az ígéret előtt, hogy egy életre szólóan megpecsételjük a szerelmünket.
Szerelem… Igen, szerelmes vagyok az én Kedvesembe, amikor belenézek huncutan csillogó kék szemébe, mosolyog rám a bajsza alatt, akkor elönt az érzés, hogy igen, Ő az én emberem. Egy életre. Behunyom a szemem, Rá gondolok, és azt érzem, hogy biztonságban vagyok mellette, az életünk olyan, és a jövőben is olyan lehet, amiről mindig is álmodtam. Mert jó együtt, mindig, mindenhol! Megküzdöttünk ezért a kapcsolatért, és ez az esemény egy ünnep, az ígéret ünnepe. Egy esemény, amire mindig jó lesz emlékezni, egy állomás, de a lényeg az, ami előtte volt, és utána jön: mi magunk, az életünk, ahogyan együtt megvalósítjuk.
Hogy Ő az igazi? Őszinte leszek, szerintem ez egy döntés kérdése. Nekem Ő, neki én, és ahogy ezt eldönti az ember a szívével, eszével, mindent meg is tesz ezért, hogy így is legyen, és akkor már nincs több kérdés. Mert működik a kapocs köztünk. Ezeket érzem és gondolom…
Egy hét
2009 augusztus 22. | Szerző: Füleske
Mikor lesz a Nagy Nap? Pontosan egy hét múlva. Olyan nagyon hihetetlennek tűnik, hogy egy hét múlva ilyenkor már házasok leszünk, nagyban vacsora, táncolás, mulatás… 🙂 Jó érzés, várakozó, bizsergető…
Eltűntem, tudom, és én is nagyon sajnálom, mert jó lett volna az elmúlt három hét történéseit is elmesélni lépésről-lépésre. De sajnos történtek dolgok, amik ugyancsak nagyon fontosak az életünk szempontjából, és a Kedves nagyon gondterhelt ezek miatt. Sokszor azt érzem, hogy például egy vendégkönyv problémakör már fárasztja, mert máson töri a buksiját. És ez most nem neheztelés, csak nagyon féltem. Nagyot fog fordulni velünk a világ, és nem csak az esküvőnk miatt.
Minden rendben van, igazándiból csak utolsó simítások vannak hátra. A ruhámat is láttam ám végre!!!! Szerdán voltam a varrónőnél, és szép, nagyon szép, pont ilyet szerettem volna. A koszorúslányok rucija még nincs meg, de őszintén szólva önző módon az már nem idegesít annyira, hiszen az enyém már készen van ;). Azért csak meg lesz az is! Már csak a vadászházas nőci miatt aggódom, remélem nem alakít be semmit, bár a Kedves nagyon ügyesen már most készül, hogy hogyan fogja leellenőrizni a dolgokat. Tiszta izgalmas!!! Ma strandon voltunk, és egész nap azzal ugratott a Kedves, hogy akkor jövő héten old timer autó-kiállításra megyünk… 🙂 Célegyenes, hűha :)!!!!
Egy hónap
2009 július 29. | Szerző: Füleske
Pontosan egy hónap! Ilyenkor már javában zajlik a tánc, mulatság, móka-kacagás, este 10 óra van. Nagyon várom már! Biztosan lesz majd perc még ebben a hónapban, amikor elegem lesz, de most nagyon jó! Megrendeltük a tortát, 4 emelet lesz, mert így jött ki jól a 80 szelet. Fehér lesz, zöld ágacskák fognak futni rajta, levelekkel, és néhány piros kis katica is előbukkan. Nem tudom honnan ez a katica dolog, de most kicsit megszálltak bennünket ezek a hétpettyes bogárkák :). Igazándiból szerettem volna az olajzöld-krém-fehér elegáns kompozíciót megtörni, kis vidámsággal feldobni, ezért jött az üvegkavics katica ötlete, aztán a kis csipeszen is ez a bogárka trónol, amit az ültetőkártyákhoz vettünk… Kivittük az organzákat a vadászházba, amit még múlt héten vettünk, megbeszéltünk megint egy-két dolgot. Jó lesz nagyon, remélem!
Beszerző körút
2009 július 28. | Szerző: Füleske
Csendes nyári nap, ügyfél alig, meló is akadozik csak. Jót pakolásztam az irattárban, mai torna pipálva :).
Múlt csütörtökön megjártuk Pestországot. Minden nagyon jól sikerült! A dekorhoz vettünk organza futót, zöldet is, fehéret is, úszógyertyákat, tálakat, üvegkavicsot, zselégömböcskéket, sziromszóró kosarat, aztán a neten kinézett cipellő is az enyém lett, pántnélküli melltartó, és harisnya is került, meg origami papír, pont méretes. Szóval ügyesek voltunk! A hétvégén még beszereztem egy vendégkönyvnek való keményfedeles füzetet, szatént a bevonásához, meg gyűrűpárnához, gyöngyöket, meg üvegfestéket. Meg is alkottuk a bordó üvegkavicsból a több, mint száz katicabogárkát, ott fognak rohangálni a zöld futón :). És a köszönőajándék is készen van, mostmár csak a biztonsági tartaléknak szánt mennyiséget hajtogatjuk a darvakból. Pihengetés is volt a hétvégén, végre itthon! Jól vagyunk, no, ez a helyzet!
Történések
2009 július 21. | Szerző: Füleske
Mi is történt a virágos történet óta? Lássuk csak! Múlt szerdán végre hivatalosan is bejelentkeztünk a Polgármesteri Hivatalban, hivatalosan is kinyilvánítottuk, hogy frigyre szeretnénk lépni mindenáron J. Ki lett töltve a jegyzőkönyv, aláírtunk minden papírt, végigbeszéltük a szertartást. Aztán tegnap megint mindent elölről J. Viccesen hangzik, bár volt egy pár perc, szerencsére csak pár perc, amíg nem nagyon tudtam röhögni rajta. Történt ugyanis, hogy már februárban megbeszéltünk nagyjából mindent a Hivatalban, ahonnan szerettük volna, hogy kijöjjön az anyakönyvvezető. Csak túl korán volt a hivatalos jegyzőkönyvhöz. Amit most szerdán ejtettünk meg: mosoly-mosoly, hogy hívjanak, leendő gyerekünket hogy hívják majd, Kedves nem tud-e törvénytelen gyerekemről (tényleg megkérdik !J), papírok lefénymásolása, jegyzőkönyv kinyomtatása, aláírás végre, szülőköszöntés-gyűrűpárna-gyertyatartó-hangosítás problémakörök megbeszélése, mosoly-mosoly, elköszönés. Másnap telefon, hogy hát az a helyzet, hogy közigazgatásilag már nem hozzájuk tartozik a vadászház az erdő közepén, elnézést, bocsánat, fel kéne hívni a másik körjegyzőséget. Na itt egy hideghullám, nagy levegő, mi lesz ha a másik hivatal nem jön ki a helyszínre, köthetünk majd házasságot egy jó kis szoci épület apróka termében, borul minden, álmaink smaragdszínű, zöldlombos igenje. De aztán telefon felvesz, Kedves tárcsáz, és jött a hőn áhított válasz, hogy ne aggódjunk, kijönnek, kihozzák az anyakönyvet is. Szóval az egész procedúra kezdődött elölről tegnap, megismertünk egy újabb nagyon kedves anyakönyvvezető hölgyet, vele is végigrágtuk a már említetteket. És most per pillanat úgy néz ki, minden rendben, augusztus 29-én öt órakor a zselici lombok alatt kimondhatjuk a boldogító igent. J
Egyéb történések is zajlanak, készülgetünk. Voltunk a férfi szabónál, ahol nagyon szépen alakul a Kedves öltönye, most már csak lenvásznat kell találni az újember-mellényhez. Az én ruhám viszont most már egyre több mindenkit kezd izgatni, kivéve engem. Mindenki mondogatja, hogy mi van már vele, hogy áll, próbáltam-e, de én még nem zaklattam a varrónőt, úgy gondoltam, hogy majd úgyis szól, ha lehet menni próbálni. Azért ma felugrom hozzá, és megkérdem mi újság, mert annyi bogarat ültettek így a fülembe, hogy nagyon zümmögnek J. Holnapután felmegyünk Budapestre, és megpróbálunk beszerezni egy-két dolgot a dekorációhoz, a köszönőajándékhoz, nagyon fontos lenne most már a mennyasszonyi cipő kérdése is, de a fehérneműk, harisnya se lenne baj, ha meglennének már. Remélem hasznosan fog telni a nap, ha már értékes szabadságomból áldozok J.
Ezenkívül telnek a napok. Megy a nagy nyári szabadságolás, örülök, ha csak egy munkakört kell helyettesítenem. Már egy hónapja nem volt szabad hétvégénk, talán a mostani az lesz. A lakás folyton szalad, ebben hőségben legszívesebben ledöglene az ember, de nem mondhatnám, hogy unatkozom. Járok szorgalmasan edzeni, ami miatt tök jól érzem magam, de elég nehéz mindent összeegyeztetni, pedig még gyerekünk sincs, meg kertes házunk se, hogy annyi mindenre figyelni kelljen. Ha tehetem, főzök is, szeretem csinálni, meg most így nyáron van is miből jó kis zöldséges dolgokat eszkábálni, bár van még mit gyakorolni J. Szeretnék egy-két napot pihenni, csak úgy, nem gondolni semmire, de ez nem tudom, összejön-e a nászútig. Mert okés, megyünk 2 napra biciklizni, meg anyóshoz is megyünk kéthetente, de az nekem nem kikapcsolódás. Önző vagyok, tudom. És mindjárt itt az esküvő, már csak 6 hét!! J
Virágos
2009 július 7. | Szerző: Füleske
A harci helyzet a következő: péntek délelőtt ugye no virágos. Hát hazafelé sétálva secperc lett! Ugyan kezdek kicsit szkeptikus lenni ezzel a „mindent fél évvel korábban, mert akkor aztán hűha, el vagy késve, ha nem” esküvő körüli hercehurcával kapcsolatban, ugyanis virágos csajszi: „Hát akkor augusztus elején találkozunk, mindent megbeszélünk, miből mennyi, milyen legyen, stb….”. Csak lazán, esküvő ugyanis augusztus 29-én, ha még nem írtam volna! De a cukrászda se nyilatkozott másképp: elég 2-3 héttel korábban megrendelni a tortát, nem gond. Mondjuk majdnem seggre ültem, amikor a kiscsaj a cukiban közölte, hogy egy 80 szeletes, marcipán bevonatú 3 emeletes torta gyors kalkulációja szerint
Node tortánk még nincs, annak még egy-két helyen utána kérdezek, mert nem hiszem el, hogy ilyen horror ára van egy esküvői tortának. Egy másik cukrászat is 35.000-et mondott 120 szeletes, marcipánbevonatú, élővirágdíszítésű csodáért, ami azért mégiscsak jobban hangzik, bár inkább legyen a virág marcipánból, az ehető J. De elég messze vannak, a Nagy Napon meg már nem kéne annyit rohangálni. Na majd látjuk.
Gyűrűpárna, és emlékkönyv ügyben is ügyködnöm kéne, talán majd jövő héten levegőhöz jutok végre, mert egyszerűen csak rohanunk egyik helyről a másikra, másikról egyikre… Amikor meg van egy percem, valahogy tüntetőleg olvasok, vagy semmit nem csinálok, hiszen államvizsga óta nem nagyon volt alkalmam ilyesmit csinálni.
Szóval mérleg: plusz egy virágos J!
Majdnem másfél év…
2011 február 3. | Szerző: Füleske
Nagy sóhaj… Régóta készültem erre, és most végre itt
ülök, és gépelem ezt a hozzászólást. Készültem rá, hogy összegezzem a
dolgaimat, a kis életemet, aztán hirtelen kaptam egy nagy, fájó pofont, és így
még nagyobb apropót kapott, hogy végre végiggondoljak ezt-azt. Őszinte leszek,
vártam. Vártam, hogy tökéletes kis életemben mikor kapok már egy leckét, hiszen
olyan nincs, hogy minden sikerül. Pedig egy ideig úgy tűnt. Sajnos túl rövid
ideig.
Lassan másfél éve vagyunk házasok, és mielőtt bárki megijedne, nem velünk van a
gond. Majdnem egy éve írtam utoljára, és a helyzet szerencsére változatlan.
Nagyon jól vagyunk, a mindennapjaink tele vannak szerelemmel-szeretettel. A
munka sajnos egyre rosszabb, csak nem akar pozitív irányba fordulni ennek a kis
országnak a hajója, és a közigazgatás amúgy is mindig fekete bárány. Viselnénk
is emelt fővel a megszorítást, nehézségeket, ha azt látnánk, mindez előre
mutató, de sajnos nem ezt tapasztaljuk. Azért még megy a küzdelem.
A házunk is elkezdett épülni végre tavaly ősszel, és a födémig készen is van, a
tetővel kezdenek idén, remélem minél hamarabb. Ha minden igaz, nyár közepére
készen lesz, így nyár végén-ősszel költözünk, nagyon remélem! Biztos nem lesz
egyszerű, hiszen nemsoká szép nagy kölcsönt kell majd felvenni, szóval még felelősség-teljesebben
kell majd költekezni, élni a pénzünkkel. Kihívások, de megéri, hiszen végre
majd kertes házba költözhetünk!
Nagy vonalakban így állunk. És novemberben elhatároztuk, hogy ahogy eddig is
szó volt róla, 2011-ben baba-program indul!!! De hát mit számít már egy
hónap… a decemberi nagy ünnepvárásban, készülődésben megfogant a kisbabánk.
El se mertem hinni, hiszen jól felkészültem, és elolvastam mindenfélét:
tippeket, fogásokat, statisztikát, és elég kicsi azért az esélye, hogy az első
próbálkozós hónapban sikerrel járjon az ember fia-lánya. De sikerült,
szilveszterkor már egy két csíkos tesztre koccinthattunk! De jött a január…
Az első orvosi vizsgálaton még minden rendben volt, és a doktor mosolyogva
gratulált a szép kismamának. Aztán jött egy kis vérzés, és ezt követően három
hétig 3-4 naponta ultrahang vizsgálat, hogy hátha mégis nőtt valamit, hátha
mégis látunk szívhangot. De nem láttunk…az utolsó alkalommal, pedig már a
petezsák is elkezdett deformálódni. Akkor már betöltöttem a 9. hetet.
Szeptember elején született volna a kisbabánk. Ki lett számolva minden, óramű
pontossággal :), ezen előtte sokat nevettünk, hogy milyen jól kiterveltük. De
január 25-én a kórházban 15 perc alatt már újra csak egyedül voltam a testemben.
Még épphogy ismerkedtem volna a helyzettel, felfogtam volna, hogy anya leszek,
amikor ott feküdtem egy csupa vér lepedőn…
Elhangoznak ilyenkor, hogy még fiatalok vagyunk, nem késtünk le semmiről,
sajnos minden 5. terhesség így végződik, biztosan nem volt egészséges, a
természet jobban tudja, satöbbi. Vigasztalónak szánják, de annak, aki átéli,
sajnos nem jelent vigaszt. Csak a csöndes napok, az elsírt könnyek, és a lassú
megnyugvás, hogy talán legközelebb tényleg minden rendben lesz, és jövőre
ilyenkor már ringathatom a mi pici gyermekünket. És belegondolok, hogy milyen
lehet másnak, és hálát adok, mert egyelőre csak ennyire gyötört meg az élet. Én
csak 3 hónapig keltem-feküdtem a baba-projekttel, de milyen lehet évekig,
lombikprogramokkal az ember háta mögött újra és újra csak remélni? Szóval hálát
adok, és remélek! De megfogadtam, a következőt megpróbálom lazábban venni, nem
idegeskedni, nem számolgatni, kiélvezni. Sajnos egy ilyen elmaradt vetélés után
még nem vizsgálják meg az embert, hogy mi lehetett az ok, csak várják, hogy
majd a következő rendben lesz, de sajnos azért olvastam olyanról, akinél ez nem
így van, szóval megpróbálok nem erre gondolni, és hinni, hogy amúgy minden
rendben van velem.
Hétfőtől újra dolgozom, 2 hetet töltöttem itthon. Belerázódunk a régi
kerékvágásba, és remélem odabenn is felveszi újra a ritmust a testem. Jön a
tavasz, a megújulás, kicsit szeretnék újra formába lendülni, sportolni. Aztán
meglátjuk, mikor lehet újra próbálkozni.
Oldal ajánlása emailben
X